Amy Winehouse szelleme Párizsig üldözte a párját

Hírességek, akik a haláluk ellenére is gyakran megjelennek.Amy WinehouseLegyen gazdag, szegény, híres, ismeretlen, a halálban minden ember egyenlővé válik, tehát bárkiből lehet szellem, főleg akkor, ha az illető erőszakos halált halt, esetleg öngyilkosságot követett el. A hírességek közül többre is igaz, hogy ilyen körülmények között vesztette életét, ám némelyik szellemvadász szerint elsősorban azok a sztárok mutatkozhatnak meg szellemként, akik életükben is spirituális energiával rendelkeztek.

Anna Nicole Smith: Az egykori playmate életében arról beszélt, hogy egy szellemmel szeretkezett. Néhány éve a híresség holttestét a seminole-i Hard Rock Hotel egyik szobájának a fürdőjében találták meg. A tragédia után újraszámozták a szobákat, ám a szemtanúk szerint Anna Nicole Smith szelleme nem távozott el, hanem a folyosókon bolyongva keresi a halála helyszínét.

Amy Winehouse: 27 évesen, az otthonában, alkoholmérgezés következtében halt meg az énekesnő, akinek a volt párja, Pete Doherty kénytelen volt Párizsba menekülni, miután háromszor-négyszer meglátta a híresség árnyékát a lakásban, sőt, az is előfordult, hogy a tükörben pillantotta meg az énekesnőt. Igaz, Doherty híres az alkohol és drog problémáiról, tehát legyinthetnénk, hogy csak hallucinált, ám elméletileg akkor tiszta volt, amikor a jelenések történtek.

Grace Kelly: Stephanie, Monaco hercegnője egyik hobbija a zenélés volt. Amikor a lemezéhez készítette a dalokat, akkor csak egy hiányzott, hogy elkészüljön, ám sehogy sem tudta megírni a szöveget.

A hercegnő az otthonában várta az ihletet, ami az autóbalesetben elhunyt édesanyja, Grace Kelly személyében érkezett. A szellem mosolyogva mondta el, hogy segíteni érkezett, majd szabályosan lediktálta a dalszöveget. Stephanie állítja, hogy nem hallucinált, hanem az anyja tényleg ott állt mellett két órán keresztül, és csak azt követően tűnt el, hogy a dal elkészült.

Harry Houdini: A nagy szabaduló művész állítólag hiába halt meg, mert még mindig gyakorolja az otthonában a trükkjeit. A Los Angelesben található Laura Canyonnál elhelyezkedő rezidencia többször cserélt gazdát az elmúlt évtizedekben, aminek oka az, hogy a bűvész időnként felbukkan.

Egy 1978-as feljegyzés szerint tányérok repkedtek a konyhában, az ajtók pedig maguktól nyíltak-csukódtak. Habár egy tányér sem tört el, mégis a tulajdonosok jobbnak látták, ha gyorsan új otthon után néznek. 1985-ben, miután évek óta nem tudták eladni, lebontották az épületet.princess-diana_3495086bLady Diana: Az egész világot megrázta annak a tragikus autóbalesetnek a híre, amelyben a hercegnő életét vesztette, ráadásul a mai napig sok a megválaszolatlan kérdés Lady Diana halálával kapcsolatban, emiatt nem meglepő, hogy a szelleme többször megjelent Windsorban.

Az egyik alkalommal egy ebéd közben pillantotta meg a királyi család a hercegnőt, aki Károly herceg és Priscilla esküvői próbáját is megzavarta. A második jelenés állítólag olyan jól sikerült, hogy a menyasszony elájult.

Elvis Presley: A király sem tud elszakadni a földi élettől, legalábbis ezt bizonyítja az, hogy a Nashville-ben található stúdióban, ahol anno Elvis egyik legnépszerűbb dalát, a Heartbrake Hotel című számot rögzítették, most pedig az RCA hangstúdiója működik benne, csak félve ejtik ki a sztár nevét.

Ennek oka, hogy mindig történik valamilyen paranormális dolog, ha valaki Elvis nevét említi. Előfordult, hogy szétdurrant egy villanykörte, eldőlt a falnak támasztott létra, vagy halk, mélyről jövő suttogás hallatszott a kikapcsolt hangrendszeren keresztül.

A stúdió munkatársai biztosak benne, hogy Elvis kísérti a helyet. Az egyik hangmérnök egyszer arról beszélt, hogy látta a király szellemét, amikor a raktárban járt. A szemtanú szerint Elvis hétköznapi ruhát viselt, amikor pedig észrevette, akkor elmosolyodott és eltűnt.

Marilyn Monroe: A mai napig nem tisztázott, hogy hogyan halt meg az egykori szexszimbólum. Sokan arra gyanakodnak, hogy megölték a sztárt, akinek az egyik kedvenc helye a Hollywood Roosevelt Hotel, azon belül is a 246-os szoba volt.

A beszámolók szerint ez a halála után sem változott, ugyanis a személyzet gyakran arról mesél, hogy láttak egy fehér ruhás nőt, aki szobáról-szobára futkos, miközben önfeledten nevetgél.

Egy vendég a fürdőszoba egész alakos tükrében pillantotta meg a mosolygó szellemet. A szemtanú annyira megijedt, hogy elmenekült. Máskor, ha csendes az éjszaka, akkor hallani Marilyn Monroe Kennedy-nek szánt születésnapi dalát. A híresség nemcsak a hotelban kísért, hanem felbukkan a brentwood-i házában és a kriptájában is.2014 Billboard Music Awards - Roaming ShowMichael Jackson: Amerika több területén is látták a néhány éve elhunyt énekest, ám talán a legmegbízhatóbb forrásnak a húgát nevezhetjük. LaToya Jackson a Celebrity Big Brother című valóságshow-nak mesélte el, hogy gyakran érzi a bátyja jelenlétét, és az is előfordult, hogy hallotta, hogy Jacko sztepptáncol a házban. Ezt LaToya testőre is hallotta, aki egyébként más rejtélyes zajokról is beszélt.

A Black Eyed Peas frontembere, will.i.am is mesélt arról, hogy a sztár nem sokkal a halála előtt egy visszatérő lemezen dolgozott, aminek will.i.am volt a producere. A két előadó annyira összebarátkozott, hogy Jacko még mindig látogatja a kollégáját. Will.i.am elmondása szerint Jacko furcsa jelenésekkel próbálja felhívni magára a figyelmet, ám az énekes ezektől rettenetesen megijed.

John Lennon: A New York-i Dakota ház előtt lőtték le a sztárt, akinek a halála csak olaj volt a tűzre, mivel a ház addig is a paranormális jelenségek melegágyának számított. Erről Lennon felesége, Yoko Ono beszélt, amikor bevallotta, hogy furcsa jelenségeket tapasztaltak a falak között, és valószínűleg Lennon csatlakozott a házban kísértő lelkekhez.

Erre utal az is, hogy néhány héttel a gyilkosság után a ház lakói panaszt tettek a gondnokságnál, mert valaki ólálkodott Lennon egykori lakásában, pedig már Yoko Ono sem lakott ott. A lakók úgy hallották, mintha valaki bútorokat tologatott volna a lakásban, ám hiába nézték át a helyet, senkit és semmit sem találtak.

Később az egyik portás közölte a főnökével, hogy felmond, majd sok győzködés után elárulta, hogy azért döntött így, mert az egyik éjjel egy árny tornyosult fölé, amikor aludt, és rákiáltott, hogy keljen fel, amikor pedig a portás kinyitotta a szemét, akkor egy éppen eltűnő Lennon arcot látott.

Egy másik esetben maga Paul McCartney számolt be arról, hogy 1995-ben a John Lennon Free as a bird (Lennon szabad, mint a madár) című számát vettek fel Ringo Starral, és George Harrisonnal, amikor hirtelen lehűlt a levegő, a gitár néhány húrja pedig magától megpendült.

A Ringo Starhoz közeli hangszóróból a „hello” szűrődött ki, ennyi pedig elég volt, hogy félbeszakítsák a próbát, mert a társaság úgy vélte, hogy Lennon nincs jó hangulatban. McCartney szerint a jelenség oka az volt, hogy Lennon nem akarta, hogy abban a stúdióban rögzítsék a dalt, ezért kerestek egy másikat, ahol nem zavarta meg paranormális jelenség a munkát.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com