Angyalok Otthona, avagy a Hét Mennyország története

Énok könyvéből megtudhatjuk, hogy hol élnek a szárnyas teremtmények.angelTéves az a feltételezés, hogy csak egy Mennyország létezik, ugyanis az egyik apokrif iratból, Énok könyvéből kiderül, hogy az Angyalok Otthonának hét szintje van. Énok, avagy Metarton arkangyal, az a szemtanú volt, akiért Isten elküldte két angyalát, hogy azok mutassák meg a Hét Mennyországot neki, jutalmul a tisztaságáért, erényességéért és eszességéért.

Habár a könyv nem tartalmaz pontos és részletes információkat, mégis általa olyan képet kaphatunk, amiből nagyjából kiderül, hogy mégis mi folyik odafent, mert a mennyország, amiről a Biblián kívül, a Korán és a Talmud is említést tesz, nem annyiból áll, hogy az elhunyt lelkek bárányfelhőkön csücsülnek.

Egyesek úgy gondolják, hogy összesen tíz mennyország létezik, ám eddig csak hétről hallottunk. Énok könyvének a második része ezt a hét helyet mutatja be, amit egyfajta látomásként élt meg, majd visszatért a Földre, hogy itt töltsön harminc napot.

Első Menny: Ez a terület Gábriel felségterülete.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az emberiséghez ez a hely áll a legközelebb a kék egével, bárányfelhőivel és vad szeleivel. Állítólag a természeti angyalok laknak itt, valamint Ádám és Éva.

Második Menny: Rafael uralkodik a víz és tűz által kettéválasztott területen. A történet szerint, Énok ezen a helyen találkozott Mózessel. Ide börtönzik be a Bukott Angyalokat és a bűnös lelkeket, akik az Ítélet Napra várnak. Ugyancsak itt él János baptista. Nuriel is itt tevékenykedik. Ő 50 miriádnyi angyalt kormányoz.

angel2Harmadik Menny: Anael területén, a gonosz lelkek és a Bukott Angyalok kapják meg a megérdemelt büntetésüket.

Negyedik Menny: A Mennyei Jeruzsálemben Mihály a főnök. Itt áll Isten oltára, a Szent Templom, az Igazságosság Kertje, valamint a Tudás Fája, aminek, ha eszik valaki a gyümölcséből, az bölcsességet kap. Ám nem ez az egyetlen különleges fa!

Énok könyvében az áll, hogy csodálatos illat terjeng a levegőben, a fák szépségesek és dicsőségesek. A Tudás Fája pedig úgy néz ki, mint egy nagy fenyő, aminek a levelei akkorák, mint a szentjánoskenyérfáé. A terméseinek illatát pedig messziről lehet érezni.

Énok sokat áradozott a fa szépségéről, amiről Rafael a következőt monda:
„Ez a fa a bölcsesség, a mely a te apád régi éveiben, és a te régi anyád, akik előtted ettek róla, megtanulták a bölcsességet és megnyílt a szemük, rájöttek, hogy meztelenek és kiűzték őket a kertből.”

Ugyancsak itt fedezi fel Énok az Élet fáját, aminek szépsége szintén letaglózza. Ekkor már Mihály kísérte Énokot. Az angyal a következőt mondta:
„És ehhez az illatos fához a halandók nem nyúlhatnak hozzá, amíg a nagy ítélet idejéig, amikor bosszút áll mindenen és véghezvitt [mindent] mindörökké. Akkor megadatik majd az igazaknak és a szenteknek. Akkor örömmel vigadnak majd, boldogok lesznek, és belépnek majd a szentélybe, és a fa illata átitatja majd csontjaikat, és hosszú életet élnek majd a földön, olyat, amilyet atyáid éltek: És azokban a napokban nem lesz többé bánat vagy vész, sem kínok, sem csapások nem érik már őket.”

heavenÖtödik Menny: Itt uralkodik Sandalphon, aki 2 millió angyalnak parancsol. A bosszúálló és igazságosztó angyalok között felosztották a világot négy részre, tehát mindenki számára meghatározták, hogy hol tevékenykedhet. Áron is itt lakik.

Hatodik Menny: Sachiel uralkodik itt, és 2 millió angyalnak parancsol. Sachiel fennhatósága alatt, nappal Zebul a főnök, míg este Sabath. Énok könyve szerint ez a terület hófödte és olykor viharok dúlnak. Itt találhatók az égi feljegyzések, a sorsok könyve, és az Akasha krónikák, amiket az angyalok megállás nélkül tanulmányoznak.

Itt él a hét Főnix, a hét Kerubim, akik folyton Isten dicsőségét énekelik, valamint azok a tudós angyalok, akik az időért, az ökológiáért, az évszakokért és az emberiségért felelősek.

Hetedik Menny: Cassiel fennhatósága a legfőbb hely, mert itt ül Isten trónján Jézus, valamint ezen a területen lakik a hét arkangyal, akiket a szeráfok, kerubok és trónok vesznek körül.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com