Ankara: az ENSZ-jelentéstevő a szaúdi koronaherceget tartja a gyilkosság fő felelősének

A meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében kinevezett ENSZ-jelentéstevő, Agnes Callamard a szaúdi koronaherceget, Mohammed bin Szalmánt tartja a bűncselekmény fő felelősének - mondta Yasin Aktay, a török kormánypárt elnökének tanácsadója pénteken Ankarában újságíróknak.Aktay azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy irodájában fogadta Callamard-t. A találkozó mintegy másfél órán át tartott. Callamard és kéttagú - egy jogászból és egy igazságügyi orvosszakértőből álló - kísérete hétfőn érkezett Törökországba, hogy a hét során vizsgálatot folytasson a talányos ügyben.

    
Aktay közölte azt is, hogy Callamard-ék meg fogják hallgatni azokat a hangfelvételeket, amelyek a brutális gyilkossággal kapcsolatban a török hatóságok rendelkezésére állnak.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A delegáció törökországi látogatásának első napján megbeszélést folytatott Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel, Abdulhamit Gül török igazságügyi miniszterrel és Hakan Fidannal, a török hírszerzés (MIT) vezetőjével.
    

A küldöttség kedden Isztambulban a tavaly októberben elkövetett gyilkosság helyszínére, a szaúdi főkonzulátus épületéhez ment, de nem engedték be őket. Az ENSZ-jelentéstevő akkor úgy nyilatkozott, hogy későn tudatta szándékáról a szaúdi hatóságokat, akiknek ezért egy kis időt kell adni a kérelem elbírálására. Callamard-ékat ezt követően Irfan Fidan isztambuli főügyész fogadta.
    

A küldöttség szerdán és csütörtökön újságírókkal, civil szervezetek képviselőivel, illetve Hasogdzsi menyasszonyával, Hatice Cengizzel is találkozott. Callamard csütörtökön a sajtó munkatársainak azt mondta, hogy csalódottak, amiért nem tudtak hozzájutni minden olyan információhoz, amelyre igényt tartottak, de remélik, hogy még megkapnak közülük néhányat.
    

Az ENSZ emberi jogi főbiztossága múlt pénteken jelezte, hogy Callamard saját hatáskörében nyomoz, és nem ENSZ-vizsgálatról van szó. Callamard-t az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa törvényen kívüli, önkényes gyilkosságokkal foglalkozó különleges jelentéstevővé nevezte ki. A jelentéstevő az ügyben érintett államok és egyének felelősségének mértékét, valamint azokat a válaszlépéseket fogja elbírálni, amelyeket az egyes kormányok tettek az incidenst követően, elsősorban emberi jogi szempontból. A vizsgálatának eredményeit és javaslatait tartalmazó jelentést várhatóan júniusban benyújtja az emberi jogi tanács elé is.
    

Az isztambuli főügyészség szerint a szaúdi királyi családot élesen bíráló Hasogdzsit október 2-án előre kitervelt módon megfojtották, mihelyst belépett a szaúdi külképviselet épületébe, holttestét pedig feldarabolták, majd megsemmisítették. A gyilkosság hátterében több ország Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörököst sejti. A szaúdi vezetés eleinte azt állította, hogy Hasogdzsi elhagyta az épületet, és utána eltűnt. Később azzal álltak elő, hogy az újságíró dulakodás közben vesztette életét.
   

Január elején Szaúd-Arábiában megkezdődött a gyilkossággal vádolt tizenegy gyanúsított pere, akik közül a végrehajtókra, jelenleg legkevesebb öt emberre halálbüntetés vár. Rijád szerint a trónörökös nem tudott előzetesen a gyilkosságról, így nem is gyanúsított a perben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com