Apja megölésével vádolnak egy férfit

Emberölés miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség egy férfival szemben, aki korábban többször is súlyosan bántalmazta az édesapját, majd 2021 szeptemberében megfojtotta - közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.A vádirat szerint - a korábban szüleivel lakó - 34 éves férfi és az édesapja évek óta rossz viszonyban éltek, ez idő alatt a férfi többször is olyan súlyosan bántalmazta az apját, hogy az egyszer életveszélyes sérülést, máskor súlyos testi sérülést szenvedett.
    

A vádhatóság leírása szerint a férfi viselkedése miatt a szülei elköltöztek otthonukból, az apa csak az állatok gondozása miatt járt haza. 2021. szeptember 3-án este az édesapa a karcagi házukhoz a kutyák etetése miatt érkezett. Találkozott fiával, és miután aznap már mindketten ittak, veszekedni kezdtek, ami verekedéssé fajult.
    

A férfi az apját ököllel úgy megütötte, hogy az elesett, majd bemenekült a lakóházba, ahová a fia követte. Ezután a két férfi a hálószobában dulakodott, az ágyra estek, úgy, hogy a fiú az apja fölé kerekedett, majd  megragadta a nyakát, és addig szorította, amíg az édesapja már nem mozdult - írták. Az apa fulladás következtében pár percen belül életét vesztette. A fia a környező bozótosban éjszakázott. Másnap hajnalban tért vissza, és a 112-es segélyhívón orvosi segítséget kért.
    

Az ügyészség a férfival szemben börtönben letöltendő szabadságvesztésre tett indítványt, továbbá javasolta a bíróságnál, hogy a férfi ne legyen feltételes szabadságra bocsátható. Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog dönteni, miközben a vádlott letartóztatásba került - tette hozzá a főügyészség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com