Apja ölhette meg és darabolhatta fel huszonöt éve eltűntnek mondott fiát Szombathelyen

Apja ölhette meg huszonöt évvel ezelőtt eltűntnek mondott fiát, ő darabolhatta fel a fiatal férfi testét, és áshatta el földi maradványait Szombathelyen - ismertették a negyedszázados bűnügy részleteit csütörtökön délelőtt rendkívüli sajtótájékoztatón a Szombathelyi Városi Rendőrkapitányságon.Ifjabb K. Péter eltűnését édesanyja 2001. február 19-én jelentette be a Szombathelyi Rendőrkapitányságon. A bejelentés arról szólt, hogy a fia 2000 júniusa óta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról. A rendőrkapitányság az ügyet gyanús eltűnésként kezelte, a széles körű adatgyűjtés mellett több tanút hallgattak ki az ügyben - közölte a sajtótájékoztatón Fekete Géza alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.

Hozzáfűzte: a nyomozás során információ merült fel arra, hogy a fiút 2000 nyarán apja ölhette meg, majd a házukkal szemben lévő Perint patak partján elásta, a feltevést azonban nem támasztották alá bizonyítékok, így a feltételezett elkövetőt - aki 2004-ben elhunyt - nem gyanúsíthatták meg.

Tóth László alezredes, a főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: az elmúlt évek során a patakpart talajszerkezetét számos alkalommal átvizsgálták, hol kézi, hol gépi erővel is, de a holttest továbbra sem került elő.

Az áttörést az ügyben a 2025.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

június 19-én végzett kutatás hozta meg, melyhez a Savaria Múzeum Régészeti Osztályának vezetőjét és a Magyarságkutató Intézet igazságügyi antropológus szakértőgyakornokát is segítségül hívták - mondta el.

A munkagép az ásás során emberi maradványokat fordított ki a földből, melyek mellett műanyagzsákfoszlányokat is találtak. A helyszínen lévő igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a kifordított csontok emberi eredetűek, feltételezhetően felnőttől származnak, és több mint 20 éve kerülhettek a föld alá. A csontokon látható fizikai sérülések voltak - ismertette a bűnügyi osztályvezető.

A cél az, hogy minden áldozat számára igazságot szolgáltassunk, ezért a nyomozók innentől már emberölésként kezelték az "eltűnést", és büntetőeljárást indítottak a részletek tisztázására - hangsúlyozta a vasi rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese. Hozzátette: a kirendelt igazságügyi genetikai szakértő megállapította, hogy az emberi maradványok K. Pétertől származnak.

Kiemelte: Vas vármegyében jelenleg egyetlen olyan emberölési ügy sincs, amelynek elkövetőjét ne sikerült volna felderíteniük. Hangsúlyozta, a legnagyobb visszatartóerő a hasonló bűncselekményektől, a büntetés elkerülhetetlensége, hogy a tettes kiléte előbb vagy utóbb mindig kiderül. Rámutatott: az elmúlt huszonöt évben többször újra indították a nyomozást. 2009-ben például újra kihallgatták és poligráfos vizsgálatnak vetették alá a feltételezett, akkor már több éve elhunyt elkövető volt élettársát.

Miután szembesítették a poligráfos vizsgálat eredményével, a nő elmondta: "hallomásból úgy tudja, hogy K. Péter apja megölte és valahol a házuk közelében a Perint partján elásta a fiát". Az évek során kétszer is átkutatták a területet, de a kutatások akkor nem vezettek eredményre.

A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint apa és fia nem voltak ismeretlenek a rendőrség számára, többször kerültek összeütközésbe a törvénnyel. Mindketten vagyon elleni bűncselekményeket követtek el, a fiúnak állítólagos eltűnése idején kellett volna bevonulnia büntetésének letöltésére egy büntetés-végrehajtási intézetbe.

A rendőrök szerint életszerű volt az tanúk állítása, hogy a büntetés elől Kanadába szökött, ahol családot alapított. A rendőrség természetesen megkereste a kanadai hatóságokat, akik közölték, hogy nem adtak ki tartózkodási engedélyt a keresett személy részére.

A bűncselekmény indítékára utalhat viszont, hogy apa és fia több tanú állítása szerint is rossz viszonyban volt egymással, az apa állítólag viszonyt kezdett 20 éves fia barátnőjével, amíg a fiú egy bűncselekmény gyanúsítottjaként előzetes letartóztatásban volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com