Áram volt a kapuban

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói felderítettek egy eddig megoldatlan ügyet.Még 2016 végén egy pécsi cég képviselője tett feljelentést azért, mert valaki az éjszakai órákban az egyik ingatlanuk fémből készült kapujába áramot vezetett egy házilag gyártott elektromos szerkezettel. A biztonsági őr megfogta a kaput, de észrevette a szerkezetet, és lerántotta azt az ajtóról, aminek következtében zárlat keletkezett. Az őr nem sérült meg, de ez csak a szerencsén múlt, ugyanis a kirendelt mérnök szakértő megállapította, hogy az áramütés súlyos sérülést, vagy halált is okozhatott volna.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság akkor emberölés kísérlete miatt indított büntetőeljárást, amelyet 2017 nyarán felfüggesztett, mert az akkori adatok alapján az elkövető kiléte nem volt megállapítható. Nyolc év elteltével azonban fordulatot vett az ügy, az újonnan beszerzett bizonyítékok alapján azonosították az elkövetőt. A szálak egy 44 éves pécsi férfihez vezettek, akit a rendőrök 2025. január 15-én a lakásán elfogtak, majd előállítottak a főkapitányságra.

A férfi ruházatából és a lakásából kábítószergyanús anyagok kerültek elő, a gyorsteszt pedig igazolta a drogfogyasztás tényét. A nyomozók kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. Emberölés kísérlete, valamint kábítószer birtoklása miatt is nyomoznak ellene a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com