ATACMS-rakéták elhárításáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium

Lelőtt az orosz légvédelem négy amerikai gyártmányú ATACMS-rakétát, amellyel az ukrán hadsereg voronyezsi objektumokra kísérelt meg csapást mérni kedden - közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium.A közlemény szerint a négy rakétát Sz-400-as és Pancir rakétavédelmi rendszerek lőtték le. A minisztérium felvételeket mutatott be, amelyeken állítása szerint az látható, ahogy Iszkander-M rakéták megsemmisítik a Voronyezst támadó két MLRS sorozatvető-indítóállást és azok lőszerkészletét, valamint tízfőnyi személyzetét Harkiv megyében, Csuhujivtól délkeletre, Voloszka Bakalija környékén.

A tájékoztatás értelmében a Voronyezs elleni támadásnak civil sérültjei nem voltak, a lezuhant törmelékek megrongálták a Voronyezsi Regionális Gerontológiai Központ és az árvaház tetőszerkezetét, valamint egy magánházat.

A minisztérium szerint az orosz légvédelem szerdára virradó éjjel 65 ukrán repülőgép típusú drónt semmisített meg; 16-ot a Fekete-tenger, 14-14-et a voronyezsi és krasznodari, 11-et a belgorodi régió, kilencet az Azovi-tenger, egyet pedig Brjanszk megye felett.

A RIA Novosztyi azt jelentette, hogy Donyeck központjában az ukrán hadsereg éjszakai támadása után helyreállították az áramellátást. Gyenyisz Pusilin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője kedd este rendkívüli állapotot hirdetett ki a régióban a zuevei és a sztarobesivei hőerőműben keletkezett károk miatt. A tisztségviselő közölte, hogy számos település maradt áramellátás nélkül.

Szergej Lebegyev, a "mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora" azt mondta a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy az orosz erők a Lviv megyei Sztrijben megsemmisítettek egy bunkerekkel felszerelt ukrán katonai bázist.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) arról adott ki tájékoztatást, hogy a "Donyecki Népköztársaságban" őrizetbe vett egy férfit terrorcselekmény előkészítése és hazaárulás címén. A vád szerint a gyanúsított azt tervezte, hogy felrobbant egy magas rangú regionális állami tisztviselőt, valamint az orosz alakulatok elhelyezkedéséről szolgáltatott információkat az ukrán titkosszolgálatoknak.

Az FSZB azt is közölte, hogy Novorosszijszkban letartóztatott egy, az ortodox egyházból korábban kizárt papot, aki lakosokat próbált rávenni szabotázsakciókra és az ukrán oldalon aktív Orosz Önkéntes Hadtestbe való belépésre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com