Az AIDS ellenszere a szűzlányokkal való hálás

Afrika déli részén csecsemőket, gyerekeket rabolnak el, vagy serdülőkorú lányokat vesznek meg a szülőktől a férfiak, mert azt hiszik, hogy meggyógyulnak, ha lefekszenek velük.Botswana-health-AIDS-95406
Hiszékeny népség él Afrika déli részén, ahol nem csak a mágiát fogadják el létezőnek, hanem az olyan tévhiteket is, mint azt, hogy az AIDS ellenszere nem más, mint az, ha elveszik a szűzlányok ártatlanságát.

E hiedelem miatt rengeteg csecsemőt, gyereket rabolnak el az elszánt afrikaiak, akik arra is képesek, hogy a szülőktől vásárolják meg a serdülő lányokat. Habár a közfelháborodás, és a rendőrség aktívabb fellépése jelentősen csökkentette ezeket a bűncselekményeket, azoknak a száma még így is túl magas.

Afrikában azért is tarthat még ki ez a tévhit, mert az elmúlt években javult az AIDS-helyzet Afrikában, ám ennek semmi köze ahhoz, hogy ki kivel fekszik le. A javulás valójában annak köszönhető, hogy egyre több a felvilágosító kampány az érintett országokban.

Jelenleg Botswana, Szváziföld, Dél-Afrika és Zimbabwe a legfertőzöttebb terület Afrikában.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Szváziföldön 1992-ben még a lakosságon belül 3,9 százalék volt HIV-fertőzött, ma már a 40 százalék felé közeledik ez az arány. A várható élettartam is durván megzuhant. Tíz évvel ezelőtt még 61 év volt, ma már 32 év az átlagos élettartam. A halálozásoknak a 61 százaléka pedig az AIDS miatt következik be.

Korábban Uganda volt a legfertőzöttebb afrikai ország, ám ott sikerült visszaszorítani a járványt a kemény erőfeszítéseknek hála. A kontinens déli részén az emberek hatoda-negyede HIV-fertőzött. Csak Dél-Afrikában 5,6-6 millió lakos hordozza a vírust, ám most már mégsem Afrikában él a legtöbb AIDS-es, hanem Indiában.

Jacob Zuma Sworn In As PresidentAfrikában, ahol a többnejűség, és a szerető tartás még a vezetők között is rendszeres, nehéz változást hozni, éppen ezért a férfiak 60 százaléka óvszert sem hajlandó használni. Az is nehezíti az ENSZ dolgát, hogy az országok kormányai évtizedekig söpörték félre az AIDS-et, és az ellen sem emelték fel a hangjukat, hogy rengeteg szűzlányt erőszakolnak meg a térségben egy tévhit miatt.

Az amúgy is rossz helyzeten az is tovább rontott, hogy egy korábbi dél-afrikai elnök, Thabo Mbeki, azt hangoztatta, hogy méreg minden gyógyszer, amelyet a vírus ellen kellene szedni, és a legjobb védekezés az AIDS ellen, ha a szexuális aktus után alaposan lezuhanyoznak a résztvevők.

Egy korábbi egészségügyi miniszter is felszólalt a vírussal kapcsolatban, de az ő tanácsa is csak erősítette a tévhitek sorát. Szerinte a gyógyszerek helyett céklát és fokhagymát kell fogyasztani, hogy legyőzzék az AIDS-et. Természetesen ez is csak egy kuruzslótól átvett tévedés volt.

Egy másik elnök, akinek négy felesége mellett rengeteg szeretője is volt, se javított a kialakult helyzeten, hiszen folyton azzal dicsekedett, hogy óvszer nélkül folytat szexuális életet a nőivel, akik közül sokan nemi erőszakért feljelentették a politikust.

Dec07-photo-of-the-monthA hagyma, cékla, zuhanyzás, és szűzlányokkal való hálás mellett, Tanzániában egy másik módszertől remélték az AIDS-sel való leszámolást. Ott albínók százait erőszakolták meg, és ölték meg, hogy a holtesteket fekete mágiához használják fel, a testrészeiket pedig eladták, mert azt hitték az ott élők, hogy az albínók szerveiből készített varázsszerek meggyógyítják a fertőzést.

Afrika déli részén nem csak a babonákba vetett vakhit nehezíti azoknak a dolgát, akik szeretnének segíteni az AIDS leküzdésében, hanem az is, hogy a lakosok iskolázottsági szintje nagyon alacsony, ami mellett még az is probléma, hogy a szexről nem beszélnek, ugyanis az tabutéma. Amiket ott az emberek a védekezésről tudnak, azokat csak kuruzslóktól hallották, ám az ő tanácsaikkal nem érnek semmit. A térségben az igazi változást az óriásplakátok hozták meg, amelyek az AIDS veszélyeire hívják fel a figyelmet.

A felvilágosító kampányoknak hála, ma már megváltozott a lányok beavatási szertartása is, hiszen nem olyan rég még a falufőnökök kiválasztottak egy idősebb férfit, akik elvitte a serdülő lányokat a vadonba, ahol elvették a szüzességüket. Az AIDS miatt ma már a házasság előtt legtöbbször igazolást kérnek arról, hogy a menyasszony még szűz.

(Forrás: Life.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

http://ujhazak.com