Az American Horror Storyt inspiráló igaz történetek

A valóságból merítettek ihletet a népszerű sorozat írói.ahsRengetegen rajonganak az American Horror Story című tévéműsorért, amelynek már a hatodik évadát sugározzák Amerikában. A népszerű sorozat alkotói nem bízták a véletlenre a sikert, hiszen nem kizárólag a fantáziájukra hagyatkozva írták meg a részeket, hanem a valóságból merítettek ihletet.

Első évad – Murder House

Elizabeth Sort, a Fekete dália: A sorozatban Mena Suvari keltette életre a 22 éves ismeretlen színésznőt, akit 1974-ben öltek meg. A gyilkos ketté vágta a nő testét, a száját pedig úgy vájta ki, hogy az különös mosolynak tűnjön. A tettest soha nem kapta el a hatóság.

A nővér gyilkosságok: 1966-ban egy texasi tengerész, Speck, betört egy nővérszállóba Chicagóban. A férfi nyolc lányt erőszakolt, kínzott és gyilkolt meg egy éjszaka leforgása alatt. Az egyik túlélő, aki az ágya alatt bújt el, azonosította a támadót. Speck 1200 évnyi börtönt kapott, de 1991-ben meghalt a cellájában.American Horror StoryMásodik évad – Asylum:

Kit és Alma Walker, Barney és Betty Hill: 1961-ben Barney és Betty voltak az első emberek, akiket állítólag elraboltak a földönkívüliek. A történetükből könyv és tévéműsor is készült.

Dr. Thredson és Ed Gain: A valóságban sorozatgyilkos volt dr.

Thredson, aki az áldozatai bőrét és csontjait használta az otthona dekorálásához. Ed Gain az áldozatai bőréből készített lámpát. A gyilkos később több karaktert inspirált így Norman Batest is.

Grace és Lizzie Borden: 1892-ben kapták el és állították bíróság elé Lizzie Bordent, amiért a nő megölte az apját és a mostohaapját. 1893-ban elítélték.

Josef Mengele: A német orvos ihlette dr. Arden karakterét. Josef Mengele Auschwitzben szoltált, és ott hajtotta végre a szörnyű kísérleteit, amelyeknek elszenvedői a tábor lakói voltak.American Horror Story2Harmadik évad – Coven

Marie Laveau: New Orleansban dolgozott fodrászként és űzött fekete mágiát Marie Laveau 1820 és 1860 között. Az emberek még napjainkban is felkeresik a sírját, mert állítólag jó szerencsét hoz.

New Orleans baltás gyilkosa: 1918 és 1919 között gyilkolt a férfi, aki baltát és pengét használt a borzalmas tetteihez. A sorozatgyilkos mindenkire fenyegetést jelentett, aki nem jazz zenét hallgatott.

Madam Delphine LaLaurie: Az 1800-as években tartózott New Orleans elitjéhez LaLaurie, aki a lakása pincéjében rendezte be a kínzókamráját. A nő rengeteg szolgát ölt meg, ezért nem csoda, hogy az épület még ma is szellemház hírében áll.American Horror Story3Negyedik évad – Freak Show

A morbid múzeum: A sorozatban az emberi furcsaságok gyűjteményeként szerepelt a Philadelphiában található Mütter Múzeum, amelyben állandó kiállítás tekinthető meg. A valóságban egy mumifikált nő, Albert Einstein agyának egy darabja és egy sziámi ikrek szervei is a tárlat részét képezi.

Schlitze: Pepper karakterét inspirálta a mikrokefáliában szenvedő Schlitze, aki az 1900-as évek elején tűnt fel a cirkuszokban. A mikrokefália azt jelenti, hogy a beteg agya és a koponyája kisméretű, az értelmi szintje pedig egy 3 éves gyerekének felel meg. 1932-ben egy filmben is szerepelt.

Edward Mordrake: Az 1800-as években élő férfinak két arca volt, ezért sokáig könyörgött az orvosoknak, hogy szabadítsák meg a másik arcától, ami állítólag szörnyű dolgokat mondott. Edward 23 évesen megölte magát, amiért az orvosok nemet mondtak a műtétre.

Grady Franklin Stiles: 1937-ben, Pittsburghben élt a férfi, akit nagyon fiatalon fellépésekre kényszerítettek. Ennek eredményeként hamar alkoholista lett. Grady később megölte a lánya jegyesét, majd 1993-ban őt gyilkolta meg a szomszédja.

John Wayne Gacy: A negyedik évad rettenetes bohócát ihlette a sorozatgyilkos, aki 1972 és 1978 között nagyjából 33 férfit ölt meg. John Wayne Gacy olykor bohócként lépett fel a születésnapi zsúrokon.

Violet és Daisy Hilton: A sziámi ikrek ihlette Dot és Bette Tatler alakját. A Hilton testvérek 1915-ben utaztak San Franciscóba, valamint felléptek Charlie Chaplin oldalán.cecilÖtödik évad – a hotel

Hotel Cecil: A sorozatban Cortez Hotel volt a Cecil Hotel, amelyben a valóságban olyan emberek szálltak meg, mint az éjszakai zaklató, vagy Jack Unterweger, az ausztrál sorozatgyilkos. Ebben a szállodában halt meg nemrég Elisa Lam, aki víztárolóba fulladt. Egyesek szerint a lány drogozott, mások szerint paranormális jelenségek vezettek a máig rejtélyes halálához.

H.H. Holmes: Az Egyesült Államok első sorozatgyilkosa 1893-ban vásárolt egy hotelt, amelyben később embereket ölt. A holttesteket befalazta az épülő szállóba.

Alieen Wuornos: A sorozatgyilkost egyszer Charlize Theron is eljátszotta a Monsterben. A nő 1989 és 1990 között hét férfit ölt meg, amiért 2002-ben kivégezték.

Jeffrey Dahmer: 1978 és 1991 között ölt meg 17 fiatal férfit Wisconsinban Dhamer, aki megkínozta és feldarabolta az áldozatait. A tettes alapvetően normálisan nézett ki, ezért senki se feltételezte róla, hogy kegyetlen sorozatgyilkos.

Richard Ramirez: Az éjszakai zaklatóként híresült el a sátánista férfi, aki 13 ember ölt meg, valamint rengeteg személyt megkínzott.d.fhHatodik évad – Roanoke

Roanoke elveszett kolóniája: Amerika egyik legrégebbi, máig megmagyarázhatatlan története 1590 környékén történt, amikor 117 ember egyszerűen eltűnt. A Roanoke kolónia se élve, se holtan nem került elő.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com