Az elhagyatott zsidó temetők felújításáról is szó volt a Zsidó Közösségi Kerekasztalon

Az elhagyatott zsidó temetők felújításáról is szó volt a Zsidó Közösségi Kerekasztal szerdai budapesti ülésén - közölte a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára beszélt a találkozót követően újságíróknak.Latorcai Csaba jelezte: immár 11. ülését tartotta a 2012-ben létrehozott kerekasztal. A kormány azzal a céllal hívta életre a fórumot, hogy nyíltan, konstruktív módon, megfelelő körülmények között tudjon a kormányzat a zsidó közösség tagjaival egyeztetni - mondta.

A szerdai megbeszélésről közölte: első alkalommal volt lehetősége részt venni a munkában a nemrég Magyarországra érkezett izraeli nagykövetnek. A találkozón az elnöklő Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejezetten kérte, hogy Jószéf Amrani ismertesse elképzeléseit a magyar-izraeli kapcsolatokról - fűzte hozzá.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:




A helyettes államtitkár arról is beszélt: Magyarország most veszi át a visegrádi négyek elnökségét, és többek közt ennek keretében tűzték napirendre a zsidó temetők rekonstrukciós programját. A kormány döntött arról, hogy 2018-ban az ehhez szükséges forrásokat biztosítja, a zsidó közösség tagjaival pedig kidolgoztak egy pályázati rendszert a megvalósításhoz.


Ennek az a lényege, hogy a fenntartók megbízásából bármely szervezet pályázhat, de előnyt fog élvezni az a pályázó, amelyik vállalja, hogy vagy az iskolai közösségi szolgálat keretében megismerteti egyfajta speciális történelemóra keretében az egykor ott élő zsidó közösség történetével a helyi fiatalokat, vagy más, társadalom peremén élő csoportok bevonásával dolgozik a temetőkonstrukción.


Közölte: Magyarországon több mint 1600 elhagyatott zsidó temető van, többségük felújítására szigorú vallási előírások vonatkoznak, amelyeket a kormányzatnak tiszteletben kell tartania. Szólt arról is: idén lesz az évfordulója annak, hogy 1867-ben mondta ki törvényben az Országgyűlés a zsidó közösség egyenjogúsítását. A méltó megemlékezésre programjavaslatok érkeztek a kerekasztal részéről, amelyeket a kormányzat támogatni kíván, de felmerült az is, hogy az Országgyűlésben, vagy annak épületében is emlékezzenek meg erről.


Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az ülésről távozóban újságíróknak azt mondta: a zsidóság és a kormány, nem pedig a zsidó szervezetek és a kormány közötti párbeszédről kell, hogy szóljon a Zsidó Közösségi Kerekasztal. Hozzátette: mindig fontosnak tartotta a párbeszédnek ezt a formáját, amit a kerekasztal képvisel.


A zárt ajtók mögött tartott egyeztetésen elhangzottakról elmondta: Jószéf Amrani hivatalosan is bemutatkozott a magyar közösségnek és ismertette terveit. A nagykövet beszédéhez csatlakozva több zsidó szervezet képviseletében a Mazsihisz javaslatot tett arra, hogy a kormány vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy Izrael Állam fővárosaként Jeruzsálemet elismerje - mondta Heisler András.


Az MTI kérdésére Latorcai Csaba a Heisler András által felvetett kérésre azt mondta: az izraeli kormány - ahogy eddig - a jövőben is számíthat a magyar kormány konstruktív partnerségére, de a konkrét álláspontokat alkalomról alkalomra, esetekről esetekre kell megállapítani és kifejezésre juttatni. Hozzátette: kevésbé ismert tény, de Magyarország a nemzetközi fórumokon, szervezetekben mindig erőteljesen Izrael-párti álláspontot foglal el. Példaként említette  a közelmúltból a kóser vágás kérdését, amelyben Magyarország deklarálta, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság részének tekinti azt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com