Az első mosoly 12 év után: új arcot kapott egy tinédzser lány Kínában - fotó és videó

A mellén növesztettek új arcot egy lánynak Kínában. Nem ez az első ilyen jellegű műtét, de most arcban volt nagy az orvosi team.

Egy 17 éves kínai lány szenvedett súlyos égési sérüléseket, elsősorban az arcán, egy tűzbalesetben. A tinédzser Xu Jianmei arca gyakorlatilag felismerhetetlenné vált. Most egy hasonló operációval, mint amit korábban szintén kínai orvosok végeztek el egy autóbalesetet szenvedett férfin, akinek először a homlokán növesztettek egy új orrot, s így juthatott hozzá ismét a balesetben elveszített testrészhez.



Xu Jianmei biztosan nem felejti el az első pillanatot, mikor ébredés után nem sokkal elégedetten nyugtázhatta, ismét van álla, szemhéja és füle.

De a legjobb az egészben, hogy 12 év után először tudott mosolyogni, hiszen 5 éves korában égett meg, mondta Xu Jianmei.


arc3


[ads1]
A család szerencsére tudta fizetni a lány plasztikai műtétjeit, de az orvosok tettek egy ajánlatot. Amennyiben beleegyeznek, hogy egy új technológiai eljárás szerint végezzenek műtétet a lányon, úgy ingyenes a beavatkozás. Igent mondtak.

A transzplantációs csapat Fujian (magyar átírás: Fucsien) tartományban végezte el a műtétsorozatot, a lábból hasznosítva véreret, és egy vízzel töltött ballonnal nyújtva meg a bőrt. Több hónapos "nevelés" után lett akkora az új bőr, hogy elegendő legyen az arc hiányzó részeinek a pótlásához.



Az alábbi videón a lány a múlt héten végzett 8 órás műtét után látható a kórházi ágyban, lábadozik, de már új hús látható a régi hegek helyén.


"Új arcával képes lesz magát kifejezni, akár arra is, hogy elpiruljon, bár erre még várni kell, a felépülés hosszas folyamat" - magyarázta Jiang Chenhong, sebész.


"Először a combjából vett  véredény-kötőszövetet implantáltuk a mellkasi részbe. Ezután beillesztettük a bőr-expandert a bőr egy része alá, ahová a  véredény-kötőszövet ültettük, így fejlődött ki a bőr az új archoz" - tette hozzá a sebész.



A kínai orvoscsoport a közelmúltban több hasonló műtétet végzett. Kína első arctranszplantált betege egy farmer, Li Guoxing volt, 2006-ban, ezt követte kevesebb, mint egy évvel a francia Isabelle Dinoir. A kínai férfi két évvel később sajnos meghalt, miután abbahagyta a kilökődést gátló gyógyszer szedését. Azóta 10 hasonló műtétet végeztek Kínában.


Az orvosok pedig bíznak abban, hogy Xu Jianmei műtéti hegei néhány héten belül begyógyulnak.

[ads2]
http://youtu.be/Nd2hDmu9gro

Forrás: mirror.co.uk, Wikipedia

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com