Az emberrabló fekete Volga

Még Magyarországon is sokan féltek az elátkozott autótól az 1960-as és 70-es években.Megszállt épületekről, kísérteties temetőkről, szellemhajókról sokat hallani, ám az elátkozott autókról kevés szó esik, ha pedig mégis, akkor általában James Dean tragédiája és az ő rengeteg furcsa balesetet okozó, majd rejtélyesen eltűnt Porsche-ja jut az eszünkbe, pedig létezik egy városi legenda, amiben még Magyarországon is sokan hittek, egyes verzióiban pedig ma is hisznek.

Ez a fekete Volga története, ami az 1960-as és 70-es években kapott szárnyra. A városi legenda kiindulási helye állítólag Lengyelország volt, de az emberrabló autó rémtörténete hamarosan elterjedt Kelet-Európában, a Szovjetunió távolabbi államaiban, Mongóliától egészen Magyarországig.

Ahogy minden városi legendának, úgy a fekete Volga limuzinnak is többféle változata ismert. A legijesztőbb verzió szerint az autó fényszórói vörösen világítottak, a visszapillantó tükrök helyett szarvak meredeztek az ég felé, a sofőr pedig, ha egyáltalán ült benne, sápadt bőrű, vörös szemű ember, démon, vámpír, vagy maga Lucifer lehetett. Ha valaki kapcsolatba került a Volgával, akárcsak úgy, hogy meglátta, az másnapra halott volt.

Egy másik verzió már nem ennyire hátborzongató, ugyanis eszerint a fekete limuzin, fehér függönyökkel és felnivel, a GAZ-21 Volgáét jócskán meghaladó sebességgel közlekedik, majd lelassít a kiszemelt áldozat mellett, akitől a sofőr, aki pap, apáca, esetleg fekete csuklyás sátánista, megkérdezi a pontos időt. Ekkor következik be az emberrablás.

A fekete Volgáról azt híresztelték, hogy általában gyerekekre vadászik azért, hogy lecsapolják a vérüket, amit aztán a gazdag nyugatiak vagy arabok vásárolnak meg, hogy ezzel gyógyítsák a leukémiájukat. Más verzió szerint szervkereskedők csonkítják meg a gyerekeket, akiknek például kiveszik a veséjüket.

A városi legenda alapját egy valós történet adhatta, ugyanis 1965. április 3-án délután 1 órakor két nő betuszkolta a 3 éves Lilliana Hencelt egy fekete GAZ-21 Volga hátsó ülésére. Az autó sofőrje egy egyenruhás férfi volt.

A hatóság a lakosság segítségét kérte az emberrablók azonosításhoz. Szerencsére néhány napon belül a rendőrségnek sikerült elfognia a tetteseket, majd az is kiderült, hogy a két nő testvérek voltak, akik nem szervkereskedelem miatt rabolták el a kislányt, hanem azért, mert egyiküknek volt egy vak gyermeke, aki mellé akartak egy egészségeset is.

Ahogy a történetből is látszik, nem csak arról volt szó, hogy a néplélek a városi legendával próbálta feldolgozni az állambiztonsági szervek kétes módszereit, hanem maga a szervek is hozzájárultak a rémtörténet terjedéséhez.

Erre utal a fekete Volga legendájában megjelenő egyházellenesség és a nyugat gyűlölete. A városi legendával kapcsolatban az is érdekes, hogy a mai napig terjed, ám az autó márkája folyton változik. korszerűsödik. Volt már szó BMW-ről, Mercedesről, de hallottunk gyerekrabló fekete Audi-ról is.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com