Az EU meghosszabbította az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetekre vonatkozó szankcióit

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: A terrorizmus elleni küzdelem jegyében az Európai Unió Tanácsa további egy évvel, 2022. október 31-ig meghosszabbította az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetekkel összeköttetésben álló természetes vagy jogi személyekre, szervezetekre és vállalkozásokra vonatkozó szankcióit.A tanács hétfői tájékoztatása szerint az EU azért hosszabbította meg a büntetőintézkedéseket, mert a felsorolt terrorszervezetekkel összeköttetésben álló emberek vagy szervezetek továbbra is fenyegetést jelentenek.
    

A korlátozások között pénzeszközök és egyéb pénzügyi eszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések, valamint a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos intézkedések szerepelnek.

Sem közvetlenül, sem közvetett módon nem bocsátható rendelkezésükre semmilyen technikai vagy pénzeszköz, pénzügyi eszköz vagy gazdasági forrás. Tilos olyan szolgáltatást nyújtani, amely katonai tevékenységekhez vagy fegyverek és bárminemű - ezekkel összefüggésben álló - hadianyag rendelkezésre bocsátásához, gyártásához, karbantartásához és használatához kapcsolódik.
    

A jegyzékbe vétel kritériumai között a két említett szervezet által elkövetett terrorcselekmény végrehajtásában való részvétel vagy ilyen jellegű cselekmény megkísérlése, illetve elősegítése szerepel. A jegyzékbe kerülhetnek azok is, akik tagokat toboroznak, fegyvereket és hozzájuk kapcsolódó hadianyagot szolgáltatnak, adnak el vagy adnak át a terrorszervezeteknek vagy azok bármely sejtjének, fiókszervezetének, illetve az említettekből kivált bármely csoportnak vagy utódszervezetnek.
    

A listán jelenleg hat ember, Rabah Tahari, Hocine Bougeutof algériai, Brahim el Khayari, Guillaume Pirotte és Bryan d'Ancona francia, valamint Mesut Sekerci francia-török állampolgárok szerepelnek. Az EU 2016 szeptembere óta alkalmazhat autonóm módon szankciókat az Iszlám Állammal és az al-Kaidával, valamint a velük összeköttetésben álló vagy őket támogató emberekkel és szervezetekkel szemben. Azelőtt csak olyan egyénekkel és szervezetekkel szemben lehetett szankciókat alkalmazni, akiket, illetve amelyeket az ENSZ vagy valamely önállóan eljáró uniós tagállam jegyzékbe vett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com