Az EU szankciókat rendelt el iráni személyek ellen a dániai és franciaországi merényletkísérletek miatt

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Szankciókat rendelt el az egyik iráni titkosszolgálat, illetve annak két tisztségviselője ellen az Európai Unió a tavalyi dániai és franciaországi merényletkísérletek miatt - közölte kedden Anders Samuelsen dán külügyminiszter.Diplomáciai források szerint a vagyonbefagyasztást és beutazási korlátozást magukban foglaló, szerdán életbe lépő büntetőintézkedésekről szóló határozatot minden vita nélkül fogadták el a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek brüsszeli tanácsülésén.

    
Az érintett két magánszemély egyike a titkosszolgálat főigazgatója. "Ez erős jelzés az EU-tól, hogy a hasonló cselekedetek elfogadhatatlanok Európában" - írta a találkozón részt vevő Samuelsen a Twitteren. Stef Blok holland külügyminiszter eközben levélben tájékoztatta a hágai parlamentet, hogy a hírszerzés szerint Irán áll két közelmúltbeli hollandiai politikai gyilkosság mögött is. Egy iráni származású holland állampolgárt 2015-ben öltek meg Almere városában, egy másikat pedig 2017-ben Hágában.
    

A gyanú szerint az iráni titkosszolgálat merényletet akart elkövetni ellenzékiek ellen Franciaországban és Dániában, a helyi hatóságok azonban mindkét kísérletet meghiúsították. A dániai merénylet célpontja iráni állampolgárok egy csoportja lett volna, akik tagjai az Arab Küzdelem Ahváz Felszabadításáért Mozgalom nevű iráni arab szakadár csoportnak, amelynek célja, hogy független államot hozzon létre a délnyugat-iráni Huzisztán tartományban. Franciaországban pedig egy iráni származású házaspár tervezett autóba rejtett pokolgéppel lecsapni a teheráni rendszer legfőbb külső ellenzékének számító Népi Mudzsahedek elnevezésű ellenzéki szervezet tagjaira.
    

Irán elutasította a merényletkísérletekkel kapcsolatos vádakat, amelyek nyomán többek között egy Bécsben állomásozó iráni diplomatát is letartóztattak. Párizs és Koppenhága szerint ugyanakkor nincs kétség afelől, hogy Teherán felelős a történtekért. Elemzők szerint bár továbbra is érzékeny kérdés, nem kell attól tartani, hogy pusztán a mostani szankciók veszélybe sodorhatják az iráni nukleáris megállapodást.


Az egyezmény ugyan gyenge lábakon áll, amióta Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan kiléptette belőle az Egyesült Államokat, a célzott uniós korlátozások azonban nem okoznak komoly gazdasági károkat Iránnak. A dán külügyminiszter ezzel kapcsolatban még az ülés előtt leszögezte, hogy az EU-nak külön kell kezelnie a két kérdést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com