Az EU tanácsa véglegesen jóváhagyta az áldozatok jogainak védelmét megerősítő jogszabályokat

Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta a bűncselekmények áldozatait támogató és védő intézkedések, illetve a büntetőeljárások során őket megillető jogok megerősítését célzó új uniós jogszabályokat.Az elfogadott jogszabályok megerősítik az áldozatok jogait a büntetőeljárások során, a többi között a bíróság helyiségeiben nyújtott tájékoztatás és érzelmi támogatás révén, az áldozat magánélethez való jogának kiterjesztésével, az áldozat személyes adatainak az elkövetővel való közlésének tilalmával, a megfelelő anyagi háttérrel nem rendelkező áldozatok számára a tárgyalás ideje alatt nyújtott jogi segítségnyújtással, illetve a kártérítés kifizetésének felgyorsításával.

Az új jogszabályok segélyvonalak létrehozását írják elő, amelyen keresztül online, illetve alkalmazásokon az EU egészében elérhető 116 006-os telefonszámon keresztül kérhető tájékoztatás és támogatás. A meglévő nemzeti segélyvonalak továbbra is működhetnek az EU-szintű számok mellett.

Bevezetik a bűncselekmények online bejelentésének lehetőségét, illetve azt, hogy azok is hatékonyan bejelenthessék a bűncselekményeket, akiknek szabadsága korlátozott, például a bevándorlással kapcsolatos létesítményekben tartózkodó, nem uniós állampolgárok, vagy az intézményi gondozásban részesülők.

Elérhetők lesznek szolgáltatások a speciális szükségletekkel rendelkező áldozatok számára, illetve a szexuális erőszak áldozatainak, és biztosított lesz az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, benne a sürgősségi fogamzásgátlás, betegségmegelőzés, a szexuális úton terjedő fertőzések tesztelése és az abortusz.

A jogszabályok a gyermekáldozatok számára a legmagasabb szintű védelmet és támogatást biztosítják, illetve - amennyiben lehetséges - különböző szolgáltatásokat tesz elérhetővé, például orvosi vizsgálatot, pszichológiai támogatást, tanúvallomások videófelvételét, és adminisztratív segítségnyújtást.

Azok az áldozatok, akik büntetőeljárás során kártérítést kaptak, a szigorúbb intézkedések révén azt az elkövetőtől kaphatják meg. Erőszakos szándékos bűncselekmény esetén, ha nem fizetik ki a kártérítést ésszerű időn belül, a tagállamok bizonyos feltételek mellett megelőlegezhetik a kifizetést, amit később visszakapnak az elkövetőtől. Az irányelv júliusi hivatalos közzététele után 20 nappal lép hatályba. A tagállamoknak 24 hónapjuk lesz arra, hogy az irányelvet nemzeti jogba iktassák.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com