Az Európai Bizottság elnökét is mélyen megrázta a Hanau városában elkövetett erőszak

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság német elnöke csütörtöki Twitter-üzenetében közölte, "mélyen megrázta" a németországi Hanau városában éjjel lezajlott lövöldözés, amelynek tíz halálos áldozata volt.Üzenete szerint Ursula Von der Leyen együttérez a halálos áldozatok hozzátartozóival, és osztozik bánatukban. "Ma együtt gyászolunk velük" - tette hozzá a volt német védelmi miniszter.

   
A Frankfurt am Main melletti Hanau városban két helyszínen tíz embert lőtt le egy férfi, tette a nyomozás első, előzetes megállapításai szerint - mint azt Peter Beuth, Hessen tartomány belügyminisztere a tartományi gyűlésben (Landtag) közölte - valószínűleg szélsőjobboldali terrorcselekmény volt. Hajnalban a feltételezett tettest holtan találták meg apja otthonában.
    

Csütörtök délelőtt Emmanuel Macron francia elnök is együttérzését fejezte ki a hanaui vérengzés miatt. Twitter-üzenetében az államfő mérhetetlen szomorúságát fejezte ki, és leszögezte, hogy teljes mértékben Németország mellett áll.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

http://ujhazak.com