Az idén már 22 nőt gyilkolt meg a párja Szerbiában

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Már huszonkét nő vesztette életét családon belüli erőszak következtében az idén Szerbiában, ezért sürgős lépésekre van szükség - jelentette ki Zoran Djordjevic szociálisügyi miniszter csütörtökön a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).Csak júliusban két nőt ölt meg a párja, mindkettőt egy szociális központban gyilkolták meg. Július elején egy férj kővel ütötte agyon feleségét három gyermeke szeme láttára, amikor a nő láthatásra vitte a gyerekeket a szociális központba. Szerdán ismét hasonló eset történt egy másik intézményben. Egy férfi késsel támadt feleségére, valamint az intézmény három dolgozójára, majd ötéves gyermekét is megfojtotta. A szociális központ munkatársai túlélték a támadást.

A szociálismunkások csütörtökre egyórás sztrájkot jelentettek be azt követelve, hogy fokozzák a biztonsági intézkedéseket a szociális központokban, ahol eddig nem teljesítettek szolgálatot sem rendőrök, sem biztonsági őrök. A nyugat-balkáni országban június elsején lépett életbe a családon belüli erőszakról szóló új törvény, amelynek legfőbb pontja, hogy az erőszaktevőt távolítják az otthonából, és nem az áldozatnak kell biztonságos menedéket keresnie.


A szerb sajtóban megjelent hírek szerint a szociális rendszer hiányosságai, valamint a dolgozók leterheltsége vezethetett a szerdaihoz hasonló esetekhez, a szociálismunkások ugyanis a legtöbb esetben hibásan mérik fel a családon belüli kapcsolatokat, és gyakran magát az áldozatot hibáztatják az őt ért atrocitásokért, a pszichikai erőszakot pedig nem veszik komolyan.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com