Az igazi Bloody Mary

Világszerte játsszák a rémisztő játékot, ám kevesen tudják, hogy hol gyökerezik a legenda eredete.tudor„Este fogj egy gyertyát, gyújtsd meg a kanócot, menj ki a fürdőszobába, nézz a tükörbe, és mond ki háromszor: Bloody Mary, Bloody Mary, Bloody Mary!” – így szól annak a bátorságpróbának a szabálya, amelyet az egész világon ismernek.

Bloody Mary legendájának számtalan feldolgozása ismert, és a horrorfilmekben, sorozatokban is előszeretettel veszik elő a rémtörténetet. Az elbeszélések azonban nagyon sokszínűek.

Ebből következik, hogy a sok bába között elvész a gyermek, tehát nagyon kevesen tudják, hogy Bloody Mary létező ember volt, méghozzá VIII. Henrik másik lánygyermeke, I. Erzsébet testvére, Mary Tudor.

A két lány nehéz időket élt át Angliában, hiszen a protestánsok és a keresztények egymással harcoltak. Mivel Mary katolikus volt, ezért rengeteg protestáns haláláért őt terhelte a felelősség. Mary máglyahalálra ítélte az elfogott protestánsokat, emiatt kapta a Bloody Mary, azaz Véres Mária becenevet.

Amikor Mary elfoglalta a trónt, akkor nagyon nagy nyomás nehezedett a vállaira, ami miatt nagyon nehezen sikerült teherbe esnie. Amikor ez végre sikerült, akkor kiderült, hogy méhen kívüli terhességről van szó. A trón hamarosan Erzsébetre szállt.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

http://ujhazak.com