Az indiai folklór legendás szellemei és kísértethistóriái

Ismerd meg India legrémisztőbb hiedelmeit!A rendkívül gazdag indiai folklór tele van izgalmas legendákkal és hátborzongató szellemekkel, amelyek közül most a legfélelmetesebbeket ismerheted meg.

Mohini: A legenda szerint egy női szellem, Mohini kísérti a régi kutakat, kókuszfákat és Dél-India erdejeit. Állítólag Mohini annak a nőnek a bosszúálló, megkeseredett szelleme, aki úgy lett öngyilkos, hogy soha nem tapasztalta meg a szeretetet, ezért most boldog párokat próbál szétszakítani. A mendemonda szerint Mohini erős, halálos illatot áraszt, amivel elkábíthatja az áldozatait, valamint tűzlábakat dobál.

Indiában azonban nemcsak szellem, hanem istennő is Mohini, aki Vishnu hindu isten egyetlen női avatára, akit femme fatale-ként, varázslónőként ábrázolnak, és akiről azt hiszik, hogy megőrjíti a szerelmeseket, akiket olykor a végzetükbe vezet.

Mohini istennő fegyvere az illúzió. India klasszikus és népi mitológiájában Mohini azért csapta be a démonokat, hogy megmentse az isteneket és az emberiséget.

Baak: Az Assamban élő emberek szerint Baak egy groteszk külsejű, gyilkos természetű, halakat fogyasztó lény, ami a tavakban él. A hiedelmek szerint miután Baak megöli az áldozatát, a mély vízbe rejti annak holttestét, majd felveszi az alakját, hogy további áldozatokat keressen.

Muhnochwa: Elsősorban Kanpurban hallani a rettenetes Muhnochwáról, ami egy olyan erőszakos lény, ami állítólag lemarja az emberek arcát és megöli őket.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A 2000-es évek elején rengetegszer emlegették a szörnyet a város lakói, ugyanis őt tették felelőssé több 2002-es támadásért, amelyek esetében horzsolásokkal az arcukon jelentkeztek az áldozatok.

India számos más területén is rettegtek a lénytől az emberek, ugyanis sok falu támadásokat jelentett. Ugyanakkor azt senki sem tudja, hogy pontosan hogy néz ki Muhnochwa, ugyanis egyes leírások szerint homályos, míg mások szerint hatalmas rovarra emlékeztet.

Yakshi: Kerala leghíresebb szelleme yakshi, aki életében egy áruló, csábítónő nő volt, amíg erőszakos halált nem halt. Yakshi a magas pálmafák tetején él, ahova gyönyörű nő képében csábítja fel a férfiakat, akiknek aztán megissza a vérét.

A legenda szerint Yakshi egy Mangalathu nevű nő volt, aki gazdag családba született a Dél-Travancore-i Kanjiracode-ban (ma Tamil Naduban). Az álomszép Mangalathu udvarhölgyként alakított ki bensőséges kapcsolatot a király fiával és annak riválisával. Miután a szolgálója megölte, Mangalathu yakshi lett, tehát tulajdonképpen vámpír.Nishi: Az indiai legenda szerint Nishi egy veszélyes szellem, amiről általában Bengáliában hallani. A történet szerint Nishi éjszakánként szólítja meg az áldozatát egy számára ismerős hangon, majd olyan alakot vesz fel, amit a kiszemeltje nem lát teljesen, mert mindig messze van, vagy az áldozat egyik ismerősének formáját ölti fel. A szellem általában egy elhagyatott területre vezeti az áldozatát, majd ott megmutatja neki az igazi alakját és megöli.

A hiedelmek szerint a nishik olyan emberek szellemei, akiknek nem volt tisztességes temetése, ezért nem léphettek át a túlvilágra, esetleg balesetben haltak meg, vagy váratlanul érte őket a halál.

Pishach: Az indiai legenda szerint Krodha isten fiai, vagy Dakṣa lányai a Piśācák, akik bármilyen formát képesek felvenni és láthatatlanná tudnak válni. Az emberi energiával táplálkozó démonok olykor embereket birtokolnak, megváltoztatják azok gondolatait, valamint betegségekkel és rendellenességekkel, például őrülettel sújtják az áldozataikat.

A hiedelmek azt is állítják, hogy a Piśācák a halottak húsát fogyasztják, és általában temetőkben, vagy halállal és kosszal kapcsolatos helyeken tanyáznak.

Hastar: Néhány indiai legenda szerint Hastar egy elátkozott hindu isten, aki a Bőség istennőjének gyermeke. Mivel egyetlen hindu szentírás sem említi, ezért sokak szerint csak egy kitalált istenről van szó, de az igazság az, hogy sok más hindu istent sem említenek a könyvek, mégis sokan kedvelik őket.

A legenda szerint az univerzum születésekor 16 millió istennek és istennőnek adott életet az istennő, aki az első gyermekét, Hastárt szerette a legjobban. Hastár azonban elképesztően kapzsi volt, minden vagyont magának akart, ezért ellopta az istennő összes aranyát, ám amikor a gabonára is rátette volna az enyves kezét, akkor a testvérei elkapták és darabokra törték.

Az istennő iránta érzett szeretete azonban megakadályozta, hogy Hastár szétszóródjon az univerzumban, viszont ennek feltétele az volt, hogy senki sem ismerheti, tehát idővel mindenki el fogja felejteni.

Boba: A bengáli hiedelmek szerint Boba egy rosszindulatú szellem, ami azokat az embereket támadja és fojtja meg, akik a hátukon fekve alszanak. Egyesek szerint ez valójában egy természetfeletti magyarázat az alvásparalízisre, ami során az emberek nem tudnak mozogni, vagy beszélni, és olyasmiket hallucinálhatnak, mint például egy öreg boszorkány, tehát Boba.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com