Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez csatlakozott nők hazatelepítésére szólította fel a holland kormányt egy bíróság

Andits Eszter az MTI tudósítója jelenti: Egy rotterdami bíróság felszólította a holland kormányt, hogy telepítse haza azokat a jelenleg szíriai táborokban fogva tartott, holland állampolgárságú nőket, akik korábban az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezethez csatlakoztak - jelentette pénteken a Dutchnews című holland hírportál.A hírportál szerint a bíróság azt szeretné elérni, hogy a nőket terrorizmus vádjával a hazájukban állítsák törvényszék elé. A bírák a határozatban felszólították a holland kormányt, hogy négy hónapon belül telepítse haza azt a 12 nőt és gyermekeiket, szám szerint 29 gyermeket,  akiről tudomásuk van.
    

Február elején a hágai kormány már hazatelepített öt nőt és a hozzájuk tartozó 11 gyermeket az észak-szíriai Roj menekülttáborból. Ezeket a nőket jelenleg az északkeleti Zwolle büntetés-végrehajtási intézetében tartják fogva, gyermekeiket a családtagjaik fogadták be. Tavaly júliusban az illetékes hatóságok visszaszállítottak holland földre egy Ilham B. nevű asszonyt három gyermekével együtt.
    

A holland kormány számára régóta problémát jelent, hogy mit kezdjen az Iszlám Államhoz csatlakozott, és annak 2019-es bukása után fogolytáborokba került holland állampolgárokkal. A kormány egyebek között arra hivatkozik, hogy hazatelepítésük túl sok kockázattal jár a feladatot végrehajtó köztisztviselők számára - írta a Dutchnews.
    

A holland titkosszolgálat szerint mintegy 120 nagykorú holland állampolgár tartózkodik Szíriában és Irakban, valamint több, mint 200 olyan gyermek, akinek legalább az egyik szülője holland állampolgár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com