Az Iszlám Állam két női tagját ítélték el Belgiumban

Terrorista csoport tevékenységében való részvétel vádjával az Iszlám Állam nevű terrorszervezet korábbi harcosának feleségét egy év felfüggesztett börtönbüntetésre, a szervezet egy másik, Szíriából hazatért női tagját pedig öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Belgiumban - erről számolt be a belga sajtó pénteken.Az antwerpeni büntetőbíróság a Szíriából visszatért 32 éves Rahma B.-t az öt éves börtönbüntetés, és a 8 ezer eurós (mintegy 2,8 milli forint) pénzbírság megfizetésének kötelezettsége mellett megfosztotta belga állampolgárságától is.

    
A nő 2019 novemberében szökött meg a Szíria északi részén található kurd börtönök egyikéből. Sikerrel lépte át a török-szír határt, majd feladta magát a török hatóságoknak, végül Belgiumba szállították. A nő, aki egy támadás során súlyosan megsérült, férjét és gyermekeit elvesztette, a bíróság előtt korábbi naivitására hivatkozva védekezett. Az ügyészség szerint azonban a vádlott egyebek mellett robbanóanyagok házi készítésével tevékenyen hozzájárult a terrorszervezet harcaihoz.
    

A Belgium keleti országrészben fekvő Liege illetékes bírósága az Iszlám Állam nevű terrorszervezet korábbi harcosának feleségét ítélte terrorista tevékenység vádjával egy év felfüggesztett börtönbüntetésre, és kötelezte 6 ezer euró (mintegy 2,1 millió forint) megfizetésére. A Liege közelében fekvő, a belga szélsőséges iszlamisták egyik fellegvárának tartott Vervier városából származó, akkor 20 éves nőt a magyar határon fogták el 2014-ben. A nő gyermekével együtt útban volt, hogy csatlakozzon a terrorszervezet oldalán harcoló férjéhez, akivel 2012-ben kötött házasságot.
    

A férfi, Lotfi Aoumeur, aki még abban az évben Szíriába távozott, az egyik közösségi oldalon közzétett videofelvételen Belgium területén tervezett terrortámadások elkövetésével fenyegetett. Információk szerint a férfi a terrorszervezet iraki területen folytatott harcaiban halt meg úgy, hogy öngyilkos merényletet követett el.
    

Sajtóbeszámolók szerint a terrorista csoport tevékenységében való részvétellel vádolt nő a tárgyalás folyamán azzal védekezett, hogy férje hamis ígéretekkel kívánta magához csalni, Szíriába pedig humanitárius céllal indult. A bíróság azonban azt közölte, bizonyítékok állnak rendelkezésre, amelyek szerint a vádlott azért indult a Közel-Keletre, hogy ott csatlakozzon a terrorszervezethez férje oldalán.
    

Korábban nyilvánosságra került adatok szerint legkevesebb 630 dzsihadistát tartanak nyilván a belga terrorista harcosok adatbázisában. Ez idáig legalább 121-en tértek vissza a korábban Szíria, vagy Irak területén, az Iszlám Állam terrorszervezet kötelékében harcolók közül Belgiumba. Legtöbbjük ellen bírósági eljárás indult- Legalább 44 esetben született letöltendő börtönbüntetésről szóló ítélet.


Az eljárás alá nem vontakat és a szabadlábon védekezőket a biztonságért felelős hatóságok és a rendőrség helyi egységei ellenőrzés alatt tartják. Az ellenőrzés intenzitása attól függ, hogy az egyén milyen fokú veszélyt jelent a társadalomra. Szakértők szerint sok európai útlevéllel rendelkező korábbi harcos szolgált, vagy szolgál most is az Iszlám Állam kötelékében. Visszatérésükkel a terrortámadások elkövetésének veszélye fennáll Európában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com