Az izraeli biztonságiak lelőttek egy késsel rájuk támadó palesztint

Az izraeli hadsereg közleménye szerint a palesztin férfi késsel a kezében az éjszakai razziát végző katonák felé szaladt, nem állt meg felszólításukra, és ezért lőttek rá.

A Náblusztól északra fekvő Fara nevű falu menekülttáborában élő palesztin férfi később belehalt sebesülésébe.



Palesztin források szerint a harminckét éves Mohamed al-Szalhit otthonában lőtték agyon. A tábor egy lakója a palesztin rádiónak azt mondta, hogy amikor behatoltak az otthonába, al-Szalhit vélhetően nem tudta, mi történik, és a családját védte. Az izraeli Walla című honlap értesülése szerint al-Szalhitot korábban fogva tartották izraeli börtönben.

Az éjszaka során összesen kilenc palesztint vettek őrizetbe Ciszjordániában, a Náblusz melletti razziában pedig négy palesztint állítottak elő, hogy a Sin Bét belbiztonsági szolgálat kihallgassa őket. Az incidens egy nappal a másfél évvel ezelőtt kezdődött erőszakhullám legvéresebb, gázolásos merénylete után történt, amelyben vasárnap egy kamionjával kiránduló katonák közé hajtó palesztin sofőr Jeruzsálemben megölt négy izraeli katonát.

2015 szeptembere óta a palesztinok negyven izraelit és két amerikai turistát öltek meg főként késeléses merényletekben, miközben az izraeliek kétszázharmincegy palesztinnal végeztek, többségükben palesztin támadókkal.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com