Az izraeli hadsereg agyonlőtt két palesztint

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli hadsereg agyonlőtt hétfő hajnalban két palesztint, akik Izrael szerint gázolásos merényletet próbáltak elkövetni járművükkel - jelentette a Haarec című újság honlapja hétfőn.A hadsereg szerint az agyonlőtt palesztinok, Baszel Baszvosz és Haled Anver autójukkal megpróbálták elgázolni a gyanúsítottak letartóztatása céljából ott tartózkodó katonákat a Jeruzsálemtől és Rámalláhtól északra, Ciszjordániában található Dzsalazon menekülttáborban.
    

A palesztinok szerint viszont egy másik emberrel együtt dolgozni indultak, amikor az izraeli katonák több tucatszor rájuk lőttek. A palesztinok szerint megsebesült egy harmadik, Bir Zeitban élő palesztin férfi is. A Ciszjordániát kormányzó Fatah párt Rámalláh és al-Bira körzetében általános sztrájkot és gyásznapot hirdetett haláluk miatt, a lakosok pedig tiltakozásul gumiabroncsokat égettek a menekülttábor bejáratánál, és utakat zártak el a térségben.
    

Előzőleg vasárnap este a hadsereg közleménye szerint egy izraeli katona könnyebben megsebesült lövéses merényletben Nablusz közelében. Az Oroszlánbarlang nevű, Nablusz körüli, különböző palesztin szervezetek fiatal tagjaiból álló szervezet vállalta a felelősséget a lövöldözésért. A katonák tűzzel válaszoltak, majd keresni kezdték a lövések elkövetőit.
    

A lövéseket a környéken tartózkodó tüntető civilek, valamint az őket védő katonák ellen hajtották végre. A civilek azért tiltakoztak, mert vasárnap reggel Alon More telepesfalu közelében palesztin fegyveresek lövéseket adtak le az úton elhaladó járművekre, s könnyebben megsebesült egy 40 éves taxisofőr. Az izraeli hadsereg a robbanásveszélyes ciszjordániai helyzet, a mindennapossá vált merényletek miatt úgy döntött, hogy megerősíti jelenlétét különösen Ciszjordánia északi részén a közelgő őszi zsidó ünnepekre, a kedd délután kezdődő jom kipur és az utána következő sátoros ünnep, a szukkot idejére.
    

Izrael éjszakánként terrortevékenységgel gyanúsított körözött palesztinok letartóztatására razziákat hajt végre Ciszjordániában az utóbbi hónapokban, miután tavasszal terrorhullám kezdődött, mely 19 izraeli életét oltotta ki. Az izraeli hadsereg az 1967-es hatnapos háborúban foglalta el Jordániától Ciszjordániát, ahol azóta mintegy félmillió izraeli telepedett le körülbelül 130 településen azon a földön, amely az önálló palesztin állam jelentős részét jelentené a palesztin-izraeli viszályt rendező "kétállami megoldás" alapján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com