Az izraeli légierő több mint kétszáz terrorista célpontot támadott az utóbbi két napban a Gázai övezetben

Az izraeli légierő az utóbbi két napban több mint kétszáz légicsapást hajtott végre olyan Gázai övezeti célpontok ellen, ahol terroristák fegyverraktárai, páncéltörő- és mesterlövészállásai, alagútlejáratai és egyéb infrastruktúrája volt - közölte hétfőn az izraeli hadsereg (IDF).Az IDF beszámolt arról, hogy "célba vett magas rangú terroristákat egy olyan parancsnoki központban, amelynek épülete korábban iskolaként működött".

Izrael többször felhívta a figyelmet arra, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet rendszeresen iskola- vagy kórházépületben építi ki harci infrastruktúráját. A Hamász viszont mindig tagadja ezt.

A hadsereg közölte, hogy egy olyan épületet is célba vett az övezet déli részén, amelyet a Hamász fegyverraktárként használt, de támadott egy megfigyelőállást és még egy építményt. A katonai rádió hétfő reggeli jelentése szerint a Hamász is támadta Izraelt rakétákkal az övezet déli részéből, a izraeli légvédelem az egyik rakétát elfogta, a másik kettő pedig még az övezet területén csapódott be.

A palesztin polgári védelem közlése szerint legkevesebb 52 ember vesztette életét ezekben az izraeli támadásokban, közülük 33-an egy iskolában, 19-en pedig egy lakóház elleni légicsapásban haltak meg a Gázai övezet északi részén fekvő Dzsabalíjában.

Izrael március közepén megszakította a Hamásszal a tűzszüneti tárgyalásokat, és újabb hadjáratot indított ellene, majd azzal a céllal, hogy teljesen megsemmisítse a 2023. október 7-i terrortámadást elkövető szervezetet, május 17-én fokozta támadásai hevességét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com