Az ördög szállhatta meg a perui iskolásokat?

Legalább 80 diák állítja, hogy démoni lény vette át felette az uralmat.Ördögi megszállás, tömeghisztéria, de akár diákcsíny is állhat annak az ügynek a hátterében, amely lázban tartja Perut, ahol az egyik iskolában legalább 80 diák számolt be arról, hogy démoni lény tartotta az uralma alatt.

Az ügyet még rejtélyesebbé teszi, hogy az orvosszakértők nem találnak reális, tudományos magyarázatot az iskolában történtekre, de egy paranormális kutató természetesen démoni, ördögi megszállásra gyanakszik.

A diákok elmondták, hogy egy külső, gonosz entitás költözött beléjük, aminek következményeként hatalmas gonoszságot éreztek, valamint nem tudták irányítani a testüket. Néhányan önkéntelenül rángatóztak, mintha görcs rázta volna őket.

Akadtak, akik úgy sikoltottak, ahogy a torkukon kifért, pedig erre semmi okuk nem volt. Az iskolások később nem tudták megmagyarázni a tetteiket, de olyan diák is akadt, aki arra sem emlékszik, hogy mit csinált.

A helyiek biztosak benne, hogy démoni megszállás történt. Ezt a gyanút erősíti az is, hogy állítólag egy ősi temetőre építették az iskolát, amiről az a hír járja, hogy gyakran megfordul benne az ördög, hogy megszállja testeket.

Már az, hogy egy temető maradványaira építették az iskolát, felbosszanthatta a szellemeket, de erre még rátett egy lapáttal, hogy a diákok gyakran azzal szórakoztak, hogy szellemet idéztek és komoly, paranormális erőket megmozgatni képes, játékokat játszottak.

Egyes orvosok szerint egyfajta tömeghisztéria tört ki, ám még az orvosok között is akad, aki ennél sokkal többet lát bele a jelenségbe. Az egyik megrémült anyuka arról beszélt, hogy a gyereke hányni kezdett, kiabált, fehér hab folyt ki a száján, az orvosok pedig nem tudtak magyarázattal szolgálni a diák állapotára.

(Forrás: avilagtitkai.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com