Az Ördöggel cimborálhatott Jimmy Page

Hat személy a múltból, akiről azt pletykálták, hogy eladta a lelkét az Ördögnek.Az Ördöggel kötött alku, aminek értelmében az ember eladja a lelkét, hogy például zenei tehetséget kapjon cserébe, rendszeresen visszatérő pletyka, amit leginkább a rosszindulatú, irigy emberek terjesztenek másokról.

A múltban már sok emberről terjesztették, hogy eladta a lelkét az Ördögnek. Íme néhány példa!

Jimmy Page: A világ egyik legismertebb gitárosa Jimmy Page, aki a Led Zeppelin tagjaként szerzett magának hírnevet. A zenészről azonban azt pletykálták, hogy a tehetségét nem a szorgos gyakorlásnak köszönheti, hanem annak, hogy eladta a lelkét az Ördögnek.

A pletykák szerint Page érdeklődött a fekete mágia iránt, valamint próbálta megidézni a pokol démonait. Amikor erről kérdezték, akkor a zenész nem erősítette meg, de nem is cáfolta a dolgot, hanem közölte, hogy mindenkinek a személyes felfedezése útján kell rátalálnia a saját igazságára. Valószínű, hogy Page élvezte a róla szóló pletykákat.


Christoph Haitzmann:
Egy szerzetes kéziratából és a festő naplójából származik az eset, amelyben Christoph Haitzmann, bajor festő 1677. szeptember 05-én került Mariazellbe, köszönhetően a pottenbrunni plébános ajánlólevelének.

A levélben leírtak szerint a művész több hónapot töltött Pottenbrunnban, hogy alkosson, majd augusztus 29-én szörnyű görcsök kezdték kínozni a templomban. Mivel ez a következő napokban többször előfordult, ezért a plébános megvizsgálta a festőt, mert kíváncsi volt, hogy Haitzmann alkut kötött-e az Ördöggel.

Hamarosan kiderült, hogy a művész kilenc esztendővel korábban lepaktált a gonosszal, mert alábbhagyott a művészete, és anyagi problémákkal küszködött. Az Ördög kilencszer kísértette meg a festőt, mire ő végre engedett, és írásba adta, hogy egy bizonyos idő után az Ördögé lesz a teste és a lelke.

A folyó hónap 24-ével közeledett a határidő, de a festő nem akarta betartani az alku ráeső részét, ezért remélte, hogy a mariazelli Szűzanya kegyelme megmentheti. Haitzmann vezekelni és imádkozni kezdett, aminek köszönhetően szeptember 8-án, Mária születése napján, éjfélkor az Ördög szárnyas sárkány képében adta vissza a vérrel írt szerződést a szent kápolnában.

Érdekesség, hogy a festő két paktumot kötött az Ördöggel. Az egyiket vérrel, a másikat fekete tintával. Habár Haitzmann egy időre meggyógyult a Szűz kegyelméből, később újra görcsök, fájdalmak, látomások kínozták, de ez már Mária és Krisztus büntetése volt.

1678 májusában Haitzmann visszatért Mariazellbe, hogy a tintával írt szerződés alól is kihúzza magát. Szűz Mária és a szerzetesek most is segítettek a festőnek, aki másodszor is visszakapta a szerződést, majd annyira szabadnak érezte magát, hogy belépett az Irgalmas Testvérek Rendjébe.

Robert Johnson: A blues apjaként ismerjük Robert Johnson nevét, aki a karrierje beindulása előtt Mississippi államban élt. A legenda szerint Johnson égett a vágytól, hogy híres gitáros lehessen. Ennek érdekében az egyik éjjel Johnson fogta a gitárt, és kiment egy helyi kereszteződéshez, ahol éjfélkor találkozott egy nagydarab, fekete emberrel, aki felhangolta a hangszert, mutatott néhány trükköt a zenésznek, majd beleveszett az éjszakába.

Johnson soha nem vált híressé, csak befolyásossá. Ő teremtette azt a stílust, amely a Led Zeppelint és az Imagine Dragonst is megihlette. A férfi életében egyébként az is ördögi alkura utal, hogy gyakran zenélt temetőkben, és akad néhány száma, aminek a címe elég gyanús, így például a Me and the Devil Blues.Adanai Szent Theophilus: A VI. század egyik papja állítólag azért kötött alkut a Sátánnal, hogy egyházi rangot szerezzen. Szent Theophilus a bűnbánó, avagy Theophilus Adana története a legrégibb és legismertebb olyan legenda, amely az Ördöggel kötött szerződésről szól.

Theophilus volt Adana esperese, Ciliciában (ma Törökország része). Theophilus azt hitte, hogy elért a pályája csúcsára, mert minden jel arra mutatott, hogy egyhangúan megválasztják püspöknek, de hirtelen egy másik férfi kapta a pozíciót, ráadásul egy olyan illető, aki még esperesi rangjától is megfosztotta.

Theophilus nagyon elkeseredett, ezért elment egy helyi varázslóhoz, hogy kapcsolatba lépjen a Sátánnal. Az Ördög azonnal belement az alkuba, elvégre nem szokása hezitálni, ha lélekről van szó. Theophilusnak csak annyi volt a dolga, hogy a vérével írja le, hogy megtagadja Máriát és Krisztust. Az üzletet megkötötték. A férfi lelke és a győzelem a Sátáné lett, míg Theophilus szinte azonnal megkapta a püspöki rangot.

Évekkel később Theophilus megbánta az alkut, és próbálta megmenteni a lelkét. Theophilus buzgón imádkozott Szűz Máriához, szerény életet kezdett élni, 40 napot koplalt. Mindennek az eredménye az lett, hogy a Szűz megjelent előtte. Theophilus szép kis dorgálást kapott, majd a püspök bocsánatot kért. Mária szíve megeshetett a bűnös lelken, mert megígérte, hogy beszél Istennel.

30 napos böjt után Mária megint megjelent, és feloldozta a püspököt. A Sátán azonban résen volt, és három nappal korábban meglátogatta Theophilust, aki arra ébredt este, hogy a mellkasára nehezedik a szerződés.

Theophilus rémülten rohant a feljebbvalójához, akiknek bevallotta a szörnyű bűnék. A feljebbvaló erre elégette a dokumentumot, a püspök pedig megtarthatta a lelkét. Theophilus esete azonban egy a millióból, mert az esetek többségében balul sül el, ha valaki meg akarja szegni a Sátánnal kötött alkut.

Nicolo Paganini: A mai napig a világ legnagyszerűbb hegedű virtuóza. A férfi csak 5 éves volt, amikor már mandolinon játszott, 7 évesen zenét komponált, míg 12 esztendősen fellépett. Ennek a következménye nem maradhatott el, ugyanis 16 évesen teljesen kiégett. Paganini rákapott az alkoholra, és a nőkre. 22 évesen összeszedte magát, aminek köszönhetően zenei ikonná nőtte ki magát, újra zenét szerzett, és olyan bravúrokra volt képes a hegedűjével, amire senki más.

A zenész egyik leghíresebb darabja Le Streghe (a Boszorkányok tánca). A közönség sokszor könnyekben tört ki, és többen úgy vélték, hogy Paganini alkut kötött az Ördöggel, aki olyan technikával vértezte fel a művészt, amilyennel senki más nem rendelkezett.

Paganini képes volt a négy húros hegedűn egy kézzel három oktávot lefogni, erre se előtte, se utána sok évig nem volt példa. Néhány támogatója is azt állította, hogy Paganini lepaktált az Ördöggel, ezért is tagadta meg az utolsó kenetet a halálakor. A hegedűs bűnösségében az egyház is hitt, emiatt Paganini nem kaphatott katolikus temetést Genovában. Paganinit Parmában temették el 1876-ban.

Antoine Rose: Savoy Boszorkányát 1477-ben fogták perbe. A nő a vallomásában elárulta, hogy anyagi gondokkal küszködött, amire a szomszéd fiútól kapott egy remek megoldást, ugyanis a srác bemutatta a férfialakot felvett Ördögnek.

A gonosz megígérte, hogy segít Rose-nak, ha cserébe lemond Istenről és neki fog adózni. Az alkut megkötötték, Rose pedig törleszteni kezdte az adósságát. A boszorkány kapott egy zacskó aranyat, ezüstöt, egy seprűt, egy üveg kenőcsöt, néhány utasítást és egy időpontot, amire vissza kellett térnie oda, ahol találkozott az Ördöggel. Rose feladata annyi volt, hogy a krémmel kenje be a seprűt, majd mondja azt, hogy: „Gyerünk, az Ördög nevében, gyerünk!”

A dokumentumból kiderült, hogy Rose egy boszorkányszombatra ment, ahol meg kellett csókolnia az Ördög fenekét, hogy ezzel tisztelegjen előtte. Az Ördög már nem férfi képben volt, hanem egy fekete kutyáéban. Rose a vallomásában elmondta, hogy képes volt az Ördögtől kapott seprűn repülni. Tulajdonképpen ő az első boszorkány, aki erre képes volt.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com