Az orosz hírszerzésről is tájékozódott a nemzetbiztonsági bizottság

Idegen titkosszolgálatok, köztük az orosz hírszerzés magyarországi tevékenységéről is tájékozódott csütörtöki zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke az ülés után azt mondta: Magyarországon sokrétű titkosszolgálati tevékenység zajlik, de ezek jelentős része területileg érintik az országot, nem célországként. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke az ülésen elhangzottakról - azok titkos minősítése miatt - csak röviden nyilatkozott, az orosz hírszerzéssel kapcsolatos kérdésre sem kívánt reagálni.



A testület jobbikos tagja Mirkóczki Ádám és az LMP-s Szél Bernadett viszont egyaránt elmondta: az orosz hírszerzésről részletes tájékoztatást kaptak a zárt ülésen.

Mrikóczki Ádám az ülésen elhangzottak alapján azt mondta: Magyarországon "nem csökkent az orosz titkosszolgálati érdeklődés", ugyanakkor kiemelte: a magyar elhárítás e tekintetben is megfelelően végzi a munkáját.

Az LMP-s Szél Bernadett azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon komoly probléma az orosz hírszerzés és befolyásszerzés. Azt mondta: egyáltalán nem tartja véletlennek, hogy az orosz hírszerzés kiemelt szerepet kapott az ülésen. Szél Bernadett a magyar kormány energiapolitikáját elhibázottnak, Paks 2-őt az ország jövője ellen való beruházásnak nevezte.

Az LMP-s képviselő szerint az orosz elköteleződés további erősítése helyett az ország szuverenitását és függetlenségét kellene megőrizni. Szél Bernadett azt is elmondta, hogy a testület ülésén napirend volt az ország tavalyi haditechnikai tevékenysége is. Ezzel kapcsolatban az LMP-s politikus kiemelte: tájékoztatást fognak kérni arról, hogy ki felelős azért, hogy egy nemzetbiztonsági szempontból releváns szerv, a haditechnikai és exportellenőrzési hivatal egy kormányhivatali osztályra lett besorolva.

A testület csütörtöki zárt ülésének kiemelt napirendi pontja volt a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) szokásos féléves beszámolója. A bizottság kormánypárti és ellenzéki képviselői egybehangzóan azt mondták, hogy Simicskó István honvédelmi miniszter és Horváth József, a KNBSZ főigazgatójának részletes beszámolójával, mind a KNBSZ munkáját illetően is elégedettek.

Molnár Zsolt kiemelte: a honvédelmi területen a KNBSZ becsülettel végzi munkáját. Megfelelően biztosítják a magyar katonák külföldi missziójának támogatását, miközben Magyarország területének védelmét is ellátják. Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke elmondta, hogy a KNBSZ beszámolójában részletes tájékoztatást kaptak többek között a honvédségi külföldi misszióiról, az ukrajnai konfliktusról valamint a közel-keleti helyzetről, valamint az illegális bevándorlásról és Magyarország terrorfenyegetettségéről is.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com