Az ügyészség szerint mindent megtettek a bűntény megelőzése érdekében

Az ügyészség minden törvényes eszközzel fellépett annak érdekében, hogy a győri gyermekgyilkossághoz vezető láncolat ne következhessen be - közölte a Legfőbb Ügyészség pénteken az MTI-vel.A férfi 2016 májusában kalapáccsal és egy papírvágó szikével életveszélyes sérüléseket okozott a feleségének, ezért emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt 2017 decemberében 5 év fegyházra ítélték. Az idén szeptember 11-én  pártfogó felügyelet elrendelése mellett feltételesen szabadlábra helyezték; a másodfokú bíróság helybenhagyta a döntést.

    
A 25 éves férfi múlt vasárnap megölte 10 éves fiát és 13 éves nevelt lányát, majd öngyilkosságot követett el. A lakásban tartózkodott a harmadik testvér, egy hatéves kislány is.

A két gyerek és a férfi holttestét azután találták meg, hogy az elvált feleség értesítette a rendőrséget, mert tudott kapcsolatba lépni két nagyobb gyermekével.     
    

A Legfőbb Ügyészség pénteki közleményében kiemelte, hogy a korábbi büntetőeljárásban a férfi kiskorú gyermekei fölötti szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozta a Vas Megyei Főügyészség. Az ügyészi indítványt a Szombathelyi Törvényszék egyéb törvényes útra utasította. Hozzátették, a büntetőügy másodfokú eljárásában a Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását indítványozta, az első fokon kiszabott öt év fegyházbüntetésnél súlyosabb szabadságvesztést és a szülői felügyeleti jog megszüntetését kezdeményezte. A Győri Ítélőtábla az ügyészségi fellebbezésnek nem adott helyt, az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
    

A jogerős ítélet után a Vas Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be a Szombathelyi Járásbírósághoz a férfi szülői felügyeleti jogának megszüntetésére. A Szombathelyi Járásbíróság a szülői felügyeletet megszüntette azzal, hogy gyermekeivel a férfi továbbra is jogosult volt a kapcsolattartásra. A férfit a fegyházbüntetésből 2019 szeptemberében a Szombathelyi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírója feltételes szabadságra bocsátotta. A végzés ellen a Vas Megyei Főügyészség fellebbezett, és indítványozta, hogy másodfokon mellőzzék az elítélt feltételes szabadságra bocsátását. A Szombathelyi Törvényszék az ügyészi fellebbezésnek nem adott helyt, az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta.
    

Az eljáró ügyészi szervek a férfival szemben emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárásban a kiszabott szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kértek, a szülői felügyeleti jog megszüntetését már a büntetőeljárásban is indítványozták, majd polgári pert indítottak a szülői felügyeleti jog megszüntetése érdekében, valamint a férfi feltételes szabadságra bocsátását is ellenezték - összegezte közleményében a Legfőbb Ügyészség.
   

A rendőrség több ember sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja a gyerekgyilkosság körülményeit. A bűntény után Varga Judit igazságügyi miniszter vizsgálatot rendelt el. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, súlyos hibát követtek el mind az első-, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyermekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek. Közölte, ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki a férfira, akkor az még mindig börtönben ülne.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com