Az ukrán elnök megerősítette, hogy Oroszország Oresnyik rakétát vetett be

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy Oroszország pénteken Oresnyik típusú rakétát vetett be, és közölte, hogy egy orosz drón megrongálta Katar nagykövetségének épületét Kijevben."Az éjjel Oroszország 242 drónt vetett be, továbbá kifejezetten az energetikai létesítmények és a polgári infrastruktúra ellen irányítva 13 ballisztikus rakétát, köztük egy közepes hatótávolságú Oresnyik ballisztikus rakétát, valamint 22 robotrepülőgépet. A támadást éppen akkor hajtották végre, amikor jelentős lehűlés van az országban. A csapás közvetlenül a hétköznapi emberek hétköznapi élete ellen irányult" - hangsúlyozta az elnök. Kiemelte, jelenleg mindent megtesznek annak érdekében, hogy helyreállítsák a fűtés- és az áramszolgáltatást. Közölte, hogy pénteken ülést tart az energetikai törzs, amelyen részletesen beszámolnak a helyreállítási munkálatokról.

"A polgári infrastruktúránk és energetikai létesítményeink mellett ezen az éjszakán egy orosz drón megrongálta Katar nagykövetségének épületét is. Annak az államnak a nagykövetségét, amely közvetít az orosz börtönökben fogva tartott hadifoglyok és civilek kiszabadításában" - jegyezte meg Zelenszkij.

Ismételten hangsúlyozta, hogy a világnak - elsősorban az Egyesült Államoknak - egyértelműen reagálnia kell az ilyen csapásokra. "Oroszországnak olyan jelzéseket kell kapnia, hogy kötelessége a diplomáciára összpontosítani, és minden alkalommal éreznie kell a következményeket, amikor ismét a gyilkolásra és az infrastruktúra pusztítására összpontosít.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A mai csapás ugyanakkor a lehető leghangosabban emlékezteti minden partnerünket arra, hogy Ukrajna légvédelmének támogatása állandó prioritás. Egyetlen napot sem szabad vesztegetni a szállításokban, a gyártásban és a megállapodásokban. Ma minden szinten tájékoztatni fogjuk partnereinket arról, mi történt, és milyen válaszlépésekre van szükségünk" - jelentette ki az államfő.

Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője egy tévéműsorban kiemelte, Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal próbálja megfélemlíteni a NATO országait, hogy Oresnyik rakétával mér csapást Lengyelország határainak közelében. "Az Oresnyik egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta, egy olyan fegyver, amellyel Putyin nem először próbálja megfélemlíteni a Nyugatot" - jegyezte meg.

Ihnat emlékeztetett arra, hogy korábban az oroszok ilyen rakétával mértek csapást Dnyipro városára, most pedig Lvivre. "Ebből az ellenség erőteljes és médiaképes témát csinál, mert meg kell félemlíteni a Nyugatot azzal, hogy mi úgymond messzire csapunk le, egészen a NATO-országok határai közelébe, jelen esetben Lengyelország közelébe. Az ellenség a Lviv megyei területet választotta ezekhez a támadásokhoz azzal a céllal, hogy hatást gyakoroljon partnereinkre" - hangsúlyozta a katonatiszt.

Szavai szerint az ellenség egyúttal pánikot is próbál kelteni az ukrán lakosság körében azzal, hogy a fagyok beálltakor mér csapásokat. Ihnat beszámolt arról is, hogy az oroszok most nem vetettek be hadászati bombázó repülőgépeket. "Csak földi indítású rendszereket használtak: Iszkander-M ballisztikus rakétákat, illetve Sz-400-as légvédelmi rendszereket, amelyek képesek ballisztikus pályán csapást mérni" - tette hozzá.

Elmondása szerint az orosz erők összesen 36 rakétát vetettek be: 13 Iszkander-M, illetve Sz-400-as ballisztikus rakétát, 22 Kalibr robotrepülőgépet, valamint egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát. Hozzátette, hogy Ukrajna fővárosát drónokkal és rakétákkal egyszerre több irányból támadták, vagyis a kijevi régió ellen kombinált, tömeges támadást hajtottak végre.

"Nyilvánvaló, hogy ez problémákat okoz számunkra. Ilyen mennyiséget egyszerre, nagy hatékonysággal lelőni rendkívül nehéz, a 13 ballisztikus rakétából nyolcat sikerült megsemmisíteni. Ez is magas elfogási arány. Sajnos a Kalibr robotrepülőgépek esetében alacsonyabb az arány: 22-ből 10, ami közel a fele. A legnagyobb gond jelenleg a légvédelmi rakéták hiánya a légvédelmi rendszerekhez" - magyarázta a szóvivő.

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter tárcája honlapján közzétett nyilatkozatában globális választ sürgetett a nemzetközi közösségtől arra, hogy Oroszország Ukrajna ellen bevetette az Oresnyik ballisztikus rakétát.

"Oroszország közlése szerint a Lviv megyei terület ellen egy úgynevezett ‘Oresnyik’ típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát vetett be. Az Európai Unió és a NATO határainak közelében végrehajtott ilyen csapás komoly biztonsági fenyegetést jelent az európai kontinens számára, és próbára teszi a transzatlanti közösséget. Határozott választ várunk el Oroszország felelőtlen cselekedeteire" - hangsúlyozta Szibiha.

Kijelentette: "abszurdum, hogy Oroszország megpróbálja igazolni ezt a támadást egy hamis, Putyin rezidenciája elleni állítólagos támadással, ami soha nem történt meg". Meggyőződése szerint ez újabb bizonyíték arra, hogy Moszkvának nem kell semmilyen valódi indok a terrorra és a háborúra.

"Putyin közepes hatótávolságú rakétát vet be az EU és a NATO határainál a hallucinációi miatt. Ez valódi globális fenyegetést jelent és globális választ követel" - tette hozzá a külügyminiszter. Véleménye szerint további határozott lépésekre van szükség az orosz tartályhajóflotta ellen. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok ebben helyesen jár el.

Szibiha közölte továbbá, hogy Kijev kezdeményezi az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását, rendkívüli ülést az Ukrajna-NATO Tanácsban, valamint a megfelelő lépések megételét az EU, az Európa Tanács és az EBESZ keretében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

http://ujhazak.com