Azonosítottak egy újabb, iraki öngyilkos merénylőt

A támadássorozat nyitányaként a stadionnál felrobbant három kamikaze közül eddig csak egynek a személyazonosságát tudtak megállapítani a francia nyomozók: a 20 éves Bilal Hadfi Franciaországban született belga állampolgár volt.

A titkosszolgálatok feltételezése szerint az a terrorista, akinél Ammar Ramadan Mansour Mohamad al Sabaawi névre kiállított hamis szíriai útlevelet találtak egy Moszulból érkezett 20 év körüli iraki állampolgár.



Egy 2016. februárban készült és decemberben nyilvánossá tett titkosszolgálati feljegyzés szerint a férfi családja 5 ezer dollárnak megfelelő iraki dinárt kapott az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől a párizsi támadást követően. Az ellenszolgáltatás magyarázataként a terrorszervezet egy bagdadi öngyilkos merényletet jelölt meg a hozzátartozóknak, a párizsi merényletekről nem ejtett szót - olvasható a feljegyzésben.
A terrorkommandó utolsó tagját, akinél szintén hamis szíriai útlevél volt, még nem azonosították a francia hatóságok. Az ál Ammar Ramadan Mansour Mohamad al Sabaawi és az egyelőre nem azonosított másik öngyilkos merénylő, valamint több társuk is 2015. október 3-án a menekülthullámmal érkezett Görögországon keresztül Európába, s áthaladtak Magyarországon is.

A párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be a Bataclan koncertterembe, ahol az Eagles Of Death Metal amerikai zenekar adott koncertet. A merénylők azonnal tüzet nyitottak, és kilencven embert megöltek. A támadással egy időben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com