Bálnatetemet sodort partra a tenger Belgiumban

Tizennyolc méter hosszú bálnatetemet sodort partra a tenger Belgiumban - közölte a helyi sajtó csütörtökön.Rendőrségi források szerint az Északi-tenger mellett fekvő Middelkerke és Zeebrugge között a hajnali órákban észlelték a tetemet, amely az apály miatt reggelre Blankenberge partjainál teljes egészében szárazra került. A kíváncsiskodók elől a partszakaszt a rendőrség lezárta.

    
A tájékoztatás szerint a 35 tonnás bálnát a helyszínen feldarabolják, majd elszállítják és a belga természettudományi intézet a genti egyetemmel közösen felboncolja, hogy megállapítsák a halál okát. A csontvázat a tervek szerint nem őrzik meg. Mint közölték, ritka a bálnák megjelenése a belga partoknál, de nem példa nélküli, hogy egyedül vagy párban úszó példányokat figyelnek meg a halász- vagy vitorláshajók. Ilyen legutóbb 2017 tavaszán fordult elő, amikor még a parton állók is szemügyre vehették az Oostende strandjától mintegy két kilométerre úszó emlősöket.
    

Mint a helyi média felidézi, 2015-ben egy bálna beúszott a genti kikötőbe, ahol egy tengerjáróval ütközött, amelynek hajócsavarja halálosan megsebesítette. A tetemet akkor a genti egyetem vizsgálta, csontváza mai napig megtekinthető az egyetem múzeumának épületében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com