Bántalmazás miatt vádat emeltek egy Szőlő utcai javítóintézeti rendész ellen

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 50 éves férfi ellen, aki a Szőlő utcai javítóintézetben dolgozó rendészként bántalmazott egy 12 éves gyereket - közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel, jelezve: a mostani vádemelés nem érinti az intézetben korábban történtek kapcsán zajló nyomozást.A közlemény szerint a férfi rendészként dolgozott a III. kerületi Szőlő utcában működő Budapesti Javítóintézetben, így közfeladatot ellátó személynek minősül.

Munkája során testi kényszert az igazgató vagy annak távollétében az ügyeletes vezető, ha pedig egyikük sem volt elérhető, akkor a biztonsági szolgálat vezetőjének utasítására, a törvényben meghatározottak szerint alkalmazhatott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vezetői utasítás nélkül pedig abban az esetben, ha a fiatalkorúak életének és testi épségének védelme azonnali fellépést igényelt - írták.

Hozzátették: a törvény szerint testi kényszer akkor alkalmazható, ha a fiatalkorú a javítóintézet rendjét, biztonságát sértő vagy veszélyeztető magatartást tanúsít, illetve, ha bármely személy életét, testi épségét, személyes szabadságát sérti vagy veszélyezteti. Emellett még testi kényszernek lehet helye, ha az intézkedéssel szembeni ellenállás megtörése azt indokolja - ismertették.

A sértett, egy 12 éves fiú - aki letartóztatását töltötte az intézetben - 2023. augusztus 26-án délelőtt többször volt tiszteletlen növendéktársaival és a csoport gyermekfelügyelőjével is, az utasítások végrehajtását is több esetben megtagadta, ezért a gyermekfelügyelő értesítette a rendészeti szolgálatot.

A rendész és társa a befogadó csoporthoz ment, ahol a gyerekek felsorakoztak a falnál. A férfi a nyakánál fogva megragadta és körülbelül 20 másodpercig a falhoz szorította a fiút, anékül, hogy tartani kellett volna a gyerek részéről támadástól vagy erre bármilyen más törvényes indoka lett volna. A sértett nyakán a szorítástól bepirosodott a bőr. A cselekmény miatt a Fővárosi Főügyészség Büntetés-végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Osztályának törvényességi vizsgálata alapján indult nyomozás.

A Fővárosi Főügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazással vádolta, azt indítványozva, hogy a Fővárosi Törvényszék ítélje őt felfüggesztett börtönbüntetésre és határozott időre tiltsa el a rendészi foglalkozás gyakorlásától.

A Fővárosi Főügyészség felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani vádemelés nem érinti a korábban a nyilvánosság előtt ismertté vált, a Szőlő utcai javítóintézetben történtek kapcsán - a Központi Nyomozó Főügyészséghez tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen - folyamatban lévő nyomozást.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com