Bántalmazó szociális gondozó ellen emeltek vádat Zalában

Közfeladatot ellátó személyként elkövetett bántalmazás miatt emeltek vádat egy 22 éves gondozó ellen, aki Zalaegerszegen többször megütött és megrúgott egy gondozottat - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.Pirger Csaba tájékoztatása szerint a 22 éves férfi képesítés nélküli szociális gondozóként dolgozott egy zalaegerszegi szociális otthonban. Tavaly augusztusban a nővérszobában tartózkodott kolléganői társaságában, akikhez sírva ment be az otthon egyik dolgozója, akit éppen elbocsátottak.
    

Ekkor érkezett a nővérszobához egy férfi ellátott, aki ételért akart bemenni a helyiségbe, de a dolgozók többször is kiküldték a helyiségből. Az elbocsátott nővel baráti viszonyt ápoló vádlott "ideges volt" a kolléganőjével történtek miatt, ezért dühében a gondozott férfit kétszer pofon ütötte, lábon rúgta, hátba vágta, majd kilökdöste a nővérszobából.
    

A fiatal gondozó és kolléganői ezután a nővérszoba ajtaja előtt keresztbe tettek egy műanyag partvist, hogy a sértett ne tudjon bemenni ételért a helyiségbe, a gondozott ennek ellenére átlépte az akadályt. Próbálta elvenni az ételt a hűtő tetejéről, mire a vádlott a seprűnyelet felkapva többször is hátba vágta a férfit, amitől a már amúgy is sérült, hajlott seprűnyél eltörött.
    

A bántalmazás következtében a gondozott nem sérült meg. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt emelt vádat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com