Bárki felkeresheti a szellemjárta Los Feliz kúriát

Ezekben az épületekben jó eséllyel találkozhatsz kísértetekkel!Egyszerre lehet áldás és átok az, ha egy szállodáról, kúriáról elterjed, hogy szellemjárta, hiszen míg sokan éppen azért látogatnak el oda, hogy kísértetekkel találkozzanak, addig mások ugyanezért messziről elkerülik az adott épületet.

Azt, hogy valóban szellemek kísértenek-e benne, nem tudjuk, de az biztos, hogy a következő hotelekről és kúriákról azt beszélik, hogy kísértetetek lakják.

Los Feliz kúria Los Angelesben: A XX. század közepén úgy tűnt, hogy Dr. Harold Perelson és családja boldog életet él a Los Feliz-házban, ám az idillnek vége szakadt, amikor 1959. december 6-án éjszaka Perelson megölte az alvó feleségét, majd a három gyerekével is megpróbált végezni, hogy aztán öngyilkossági szándékkal savat igyon.

A férfi idősebb lánya meghallotta a sikoltást, ezért felkeltette a kisebb testvérét, akivel kimentek a folyosóra, hogy megnézzék, mi történt, majd a káoszban sikerült kimenekülniük. A szörnyűség előtt Perelson sikeres orvos volt, de egy rossz befektetés miatt csődbe jutott.

Két évvel a gyilkosság-öngyilkosság után az Enriquez család vette meg a házat, majd 2016-ban eladták egy házaspárnak, akik fel akarták újítani, ám valami megrémiszthette őket, mert pár évvel később ismét kitették rá az eladó táblát.

A Crescent Hotel Eureka Springs-ben: 1973-ban alakított át kórházzá egy szállodát a milliomos feltaláló, Norman G. Baker, aki azt állította, hogy a rák kezelése volt ezzel a célja, ám kiderült, hogy az egész átverés volt. Baker imádta a lila színt, ezért amellett, hogy lila ingeket és nyakkendőket viselt, még a kórház több részét is erre a színre festette, amelyben az autója is pompázott.

Az emberek a világ minden tájáról érkeztek a gyógyulás reményében, és sokan a kórházban lelték halálukat. Miután kiderült, hogy Baker mindenkit átvert, elmenekült a városból. Az egykori kórház ma szállodaként funkciónál, ám állítólag nem csak élők szállnak meg ott, ugyanis egyes beszámolók szerint több szellem is kísért a falak között, köztük egy viktoriánus ruhába öltözött, szakállas férfi és egy 5 éves kislány.

Hotel Cecil, Los Angeles, Kalifornia: Az első öngyilkosság 1931-ben történt a Hotel Cecilben, majd ezt követően 1932-ben, 1934-ben, 1937-ben, 1938-ban, 1939-ben és 1940-ben is hasonló tragédia történt.

Egy nő 1944-ben megölte az újszülött gyermekét a szállodában, majd további öngyilkosságok történtek még a 60-as években is. 1962-ben egy nő a kilencedik emeleten ugrott ki az ablakon, és zuhanás után egy járókelőre esett, ezzel mindkettőjüket megölve.

Az öngyilkosságot elkövető nők közül kettő esetében úgy néz ki, hogy akkor ugrottak ki az ablakon, amikor a férjük ott aludt a szobában. Ugyanakkor a hotel nem csak arról híres, hogy sokan oltották ki ott a saját életüket, hanem arról is, hogy gyilkosságok is történtek.

1964-ben egy máig ismeretlen tettes kegyetlenül meggyilkolta Goldie Osgoodot. Ezt követően a 80-as években ott vett ki szobát a sorozatgyilkos Richard Ramirez, majd az 1990-es években az osztrák sorozatgyilkos, Jack Unterwege is így tett.

A Hotel Cecil történetének az egyik legfurcsább esete a 21 éves Elisa Lam eltűnése és halála. A lift kamerája felvette Lam utolsó perceit. A diáklány igazán furcsán viselkedett, és úgy tűnt, mintha beszélt volna valakihez, ám senki sem volt rajta kívül a felvonóban.  A kanadai-kínai diáklány holttestét csak hetekkel később találták meg a szálloda víztározójába, miután többen panaszkodtak a víznyomás csökkenésére.Mizpah Hotel a nevadai Tonopah városában: 1907-ben épült Nevada egyik legismertebb szállodája, ahol olyan hírességek pihentek meg, mint Howard Hughes vagy Wyatt Earp, ám a legismertebb ember mégis Evelyn Mae Johnson, avagy „A hölgy vörösben”.

A legenda szerint a nő Rose néven élt a hotelban, ahol prostituáltként dolgozott egészen 1914-ig, ugyanis akkor a féltékeny szeretője rajtakapta, hogy mással gyűri a lepedőt. A felszarvazott exet olyan düh öntötte el, amelynek hevében kikergette a folyosóra a nőt, akit megfojtott, és többször leszúrt.

A szörnyű gyilkosság óta többen látták Rose szellemét a folyosón, illetve az 504-es szobában, ahol lakott. Állítólag a kísértet egy-egy gyöngyöt tesz a látogatók párnájára, hogy ezzel emlékeztesse őket, hogy ott van.

Villa de Vecchi Olaszországban: Az olaszországi Comói-tó közelében található a „Boszorkányok Házának” nevezett Villa de Vecchi, aminek története 1854-1857-ig repít vissza az időben. Az épületet eredetileg Felix De Vecchi gróf nyári háza volt, ám a család csak pár évet tölthetett ott, mert az életüket tragédiák árnyékolták be.

Először a ház építésze halt meg egy évvel a munkálatok után, majd 1862-ben De Vecchi gróf felfedezte a megölt felesége holttestét és a lánya eltűnését, akinek egy éve tartó hiábavaló keresése után a gróf megölte magát.

Ezután a testvére költözött a házba, ahol a második világháborúig élt a családjával. A Villa de Vecchi üresen áll az 1960-as évek óta. Érdekesség, hogy egy 2002-es lavina minden házat megsemmisített a környéken, kivéve ezt az egyet.

Lui családi kúria Tajvanon: 1929-ben épült a barokk stílusú Minxiong Ghost House, avagy a Lui családi kastély, aminek története egy tragikus szerelemről szól. Az épületben élő család váratlanul elmenekült az 1950-es években, amióta üresen áll.

A Lui családi kastéllyal kapcsolatos legenda arról mesél, hogy a szobalány a munkaadója, Liu Rong-yu szeretője volt, s miután az affér kiderült, a lány a kútba vetette magát. Állítólag a halála után szellemként kísértette a családot, amíg azok el nem költöztek.

Néhány esztendővel később egy kínai párt, a Kuomintan foglalta el a kastélyt, majd közülük többen is megölték magukat. Az épület látogatói közül többen is azt állították, hogy a kastély tele van kísértetekkel.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com