Beismerő vallomást tett az angyalföldi emberölés gyanúsítottja

Teljes körű feltáró jellegű beismerő vallomást tett az a kedden elfogott férfi, aki a gyanú szerint múlt csütörtökön egy XIII. kerületi társasházban megölt egy 27 éves nőt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője doorstep sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.Csécsi Soma elmondta, hogy a rendőrök egy július 13-án késő este érkezett bejelentés alapján találtak holtan egy nőt a Véső utcai társasház egyik lakásában. Az idegenkezűség gyanúja azonnal nyilvánvaló volt, a BRFK emberölés miatt indított nyomozást. Ezután gyorsan látókörükbe került egy 35 éves férfi, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki és hajtóvadászatot indítottak - ismertette a szóvivő.
    

Kifejtette, kedden délben kaptak bejelentést arról, hogy a férfit a harmadik kerületi Római-parton látták; a terület átvizsgálása után elfogták, majd előállították, gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték letartóztatását. A szóvivő kitért arra: a férfi a beismerő vallomása során azt is közölte a rendőrökkel, hogy a bűncselekmény elkövetése után öngyilkossági szándékkal az Északi összekötő vasúti hídra ment, de végül nem lett öngyilkos. Ezután egy, az elfogása helyszínéhez közeli romos épületben bujkált.
    

Csécsi Soma megdöbbentő tényként közölte, hogy a férfi - vallomása szerint - a bűncselekmény elkövetése után az esős időjárást észlelve még visszatért a tett helyszínére, ahol a meggyilkolt nő feküdt, és magához vett egy esernyőt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com