Beismerte tettét a kajárpéci gyilkossággal gyanúsított férfi

Beismerte tettét az a 29 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy kajárpéci otthonában megkéselte volt élettársát - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.A rendőrségre hétfő reggel érkezett bejelentés arról, hogy Kajárpécen egy házban holtan találtak egy nőt. Az áldozatot megszúrták, a helyszínen meghalt. A gyanúsítottat a nyomozók győri lakása közelében, az utcán fogták el.

    
A férfi kihallgatása során elmondta, hogy néhány napja tért haza külföldi munkahelyéről, azóta többször is meglátogatta korábbi élettársát, aki Kajárpécre költözött közös gyermekükkel. A gyanúsított szerette volna rendezni megromlott kapcsolatukat. Vasárnapi látogatása során azonban egy veszekedést követően bántalmazni kezdte a 27 éves nőt, majd egy késsel többször megszúrta. Ezután a lakásban magára hagyta közös gyermeküket az áldozattal. A mintegy tíz hónapos csecsemőnek nem esett bántódása.
    

A megyei rendőr-főkapitányság kezdeményezte Cs. G. Márton letartóztatását.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com