Belehalt a Covid-19-be a háborús bűnökért elítélt Momcilo Krajisnik volt boszniai szerb házelnök

Koronavírus-fertőzésbe halt bele 75 éves korában kedden Momcilo Krajisnik, a boszniai szerb parlament elnöke, akit korábban a kilencvenes években elkövetett háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt ítéltek el.Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök valamikori jobbkezét néhány nappal ezelőtt szállították kórházba, a helyi sajtó beszámolói szerint életéért napokig küzdöttek az orvosok. Momcilo Krajisnikot 2000 áprilisában fogták el a NATO vezette békefenntartó erők francia kommandósai a kelet-boszniai Pale közelében. A nem szerb lakosság elüldözéséért és deportálásáért a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 20 éves szabadságvesztésre ítélte, ám 2013-ban a büntetés kétharmadának letöltését követően szabadon engedték.

    
Szabadon bocsátását követően hazájában a szerbek hősként fogadták, és állami kitüntetést is kapott a boszniai Szerb Köztársaság vezetésétől. Az 1992-1995-ös boszniai háború idején Momcilo Krajisnik volt a boszniai szerb parlament elnöke, egyben egyik legnagyobb szószólója az úgynevezett Nagy-Szerbia megalkotásának, vagyis annak, hogy egyesítsék Bosznia szerbek lakta részét Szerbiával. A boszniai háborúban több mint százezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com