Belehalt az egyetemi egylet próbájába a jelölt

Váratlanul elájult, és alig fél órával később meghalt az energiával teli Caitlyn Kovacs.Caitlyn KovacsAz amerikai egyetemeken hagyománynak számítanak az egyletek, amelyek közül többnek a puszta létét is rejtély övezi, tehát nagy dolog, ha a zárt közösségek valamelyikébe valakit tagnak jelölnek.

Ahogy nálunk a gólyáknak kell különböző feladatokat teljesíteniük, úgy a jelöltet is próbák elé állítják. Mivel a hallgatók nagyon szeretnének felvételt nyerni, ezért még olyan dolgokra is képesek, amikről tudják, hogy veszélyes.

A New Jersey állambeli Rutgers Egyetem másodéves hallgatója, Caitlyn Kovacs is így gondolta. A 19 éves lány nagyon boldog lett, amikor megtudta, hogy a Delta Kappa Epsilon (DKE) szövetség tagja lehet.

A hallgatónak már csak a próbákat kellett teljesítenie, hogy bizonyítsa a rátermettségét. Ez azonban tragédiával végződött, mert Kovacs váratlanul elájult, és alig fél órával később, az egyetemi kórházban meghalt.

A hallgató halálának pontos oka csak akkor derül ki, amikor elkészül a boncolási és toxikológiai jegyzőkönyv, de az elsődleges szakvélemények szerint, a lány halálában közrejátszott az alkohol.

Andrew Carey ügyész elmondta, hogy Kovacs diáktársai számára úgy tűnt, hogy a lány bajban van. Az ügyész hozzátette, hogy addig nem tesz feljelentést, amíg nem kapta meg a végleges boncolási jegyzőkönyv.

A rendőrség viszont hivatalból eljárást indított, és már elkezdték a kihallgatásokat. Egyelőre csak annyi derült ki, hogy az egyletnek 55 tagja van, és nyílt felvételt hirdettek a Facebookon. Erre jelentkezett az életvidám, mindig nevető és másokat is megnevettető Kovacs, akinek a barátja, Aaron Laserna még nem tudja elhinni, hogy a lány meghalt.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com