Belgiumban rendkívüli rendőri akció kezdődött drogkereskedő szervezett bűnözői csoportok felszámolására

Rendkívüli, több mint 1200 rendőr részvételével zajló akció kezdődött Belgiumban kábítószer-, különösen kokainkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolására - közölte a helyi média kedden.Az ország legnagyobb nemzetközi kitője, Antwerpen ügyészsége arról adott tájékoztatást, hogy a hajnalban kezdődött akció az eddig végzett legnagyobb összehangolt, és a legtöbb rendőr bevonásával végzett művelet Belgiumban, amelynek során ez idáig legkevesebb 200, egy időben végett házkutatást tartottak.

    
A művelet a kábítószer-kereskedelemmel, különösen a kokain értékesítésével foglalkozó, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szervezett bűnözői csoportok felderítését és felszámolását célozza - közölték. Naponta több száz óceánjáró hajón több ezer konténer érkezik a tengerentúlról a belgiumi Antwerpen kikötőjébe. A kokainkereskedelem szempontjából a belga kikötőváros Európa egyik fő bejáratának számít.


A városban és a kikötőben folytatott drogkereskedelem gyakran vezet erőszakhoz, bűnözői csoportok közötti fegyveres összetűzésekhez. Tavaly Belgiumnak további három ország illetékes hatóságaival együttműködve, egy Antwerpenben talált, 2,8 tonna kokaint tartalmazó konténer lefoglalását követően sikerült felszámolnia egy kábítószer-kereskedő bűnözői hálózatot. Idén, február második felében, az antwerpeni kikötőben 7,2 tonna kokaint foglaltak le a helyi hatóságok. A drog értéke több milliárd euró.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com