Benkő Imrét saját halottjának tekinti a Kulturális és Innovációs Minisztérium
Benkő Imre Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
A dokumentarista fotográfia megkerülhetetlen alakja életének nyolcvanharmadik évében szerdán hunyt el. Benkő Imre 1943. február 17-én született Budapesten. Érettségi után az Ipari Szakmunkásképző Intézet híradástechnikai műszerész szakán tanult, első munkahelye a Magyar Távirati Irodában volt, ahol fotóriporter-munkatársként dolgozott. Alapító tagként részt vett a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának oktatásában és munkájában. 1971-ben végzett a MÚOSZ újságíró iskola fotóriporter szakán, dolgozott a Képes 7-nél, az Európa Magazinnál, majd a kilencvenes évektől szabadfoglalkozású fotósként alkotott.
1988 és 2000 között a Magyar Iparművészeti Egyetemen óraadó tanárként dokumentarista fotográfiát oktatott. Riportjait, fotóesszéit úgy készítette, hogy hosszú időt szánt az észrevétlenség megteremtésére: így tudta elérni, hogy alanyai természetes társként fogadják el őt és a fényképezőgépét. Már a hetvenes években az utca lett felvételeinek fő helyszíne és korhangulatot megörökítő témája, majd járt koncertekre, munkásszállókra, kultúrházakba, üzemekbe.
Később a színház varázsa (Köllő Miklós pantomim-együttese), az Artistaképző növendékeinek különös élete, fanyar, érdekes, kitartást igénylő világa ihlette fotóit. Benkő Imre 1989-ben megkapta a Kassák Lajos Ösztöndíjat, ez tette lehetővé számára, hogy elkészítsen egy egyedülálló sorozatot, amellyel 1992-ben elnyerte a W. Eugene Smith Memorial Fund (New York) ösztöndíját.
Acélváros - Ózd 1987-1995 címmel megjelent albumával újraélesztette a már-már eltűnőben lévő nélkülözhetetlen vizuális műfajt, a fotóesszét. Szürke fények - Budapest 1970-1999 című, 1999-ben megjelent albuma a főváros három évtizedének dokumentarista krónikája. Utak/Fotók: 1971-2002 című fotóesszé kötete (2004) saját kiadásában jelent meg.
Több évtizeden keresztül kísérte figyelemmel a magyarországi ikreket, Ikrek - 1982-2008 címmel kötete is megjelent több mint kétszáz fotóval, sok száz portréval. 1993 óta, az első Diáksziget rendezvénytől kezdve fotózta az egyre nagyobbá váló fesztivált.
Benkő Imre életéről Palotai János állított össze monográfiát Élet-Mű címmel, amely az MMA Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban. Legutolsó kötete 2022-ben látott napvilágot Távol és közel. Kína 1984-2019 címmel.
Alkotásait számos díjjal jutalmazták, 1975-ben elnyerte a World Press Photo pályázat ezüst- és aranyérmét, majd három évvel később ismét aranyérmes lett. 1991-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott. Hazai díjai közül kiemelkedik a Balázs Béla-díj (1981), az Érdemes Művész díj (2004), a Magyar Fotográfiai Nagydíj (2004), a Magyar Fotóművészek Szövetségének Életműdíja (2013), a Prima Primissima díj (2016) és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által adományozott Fotóriporteri Életműdíj (2021).
2025-ben Kossuth-díjat kapott "Magyarország számára kivételesen értékes művészi alkotómunkája, a magyar dokumentarista fotográfia meghatározó alakjaként az ember és környezete viszonyát elemző, sajátos hangvételű alkotásai elismeréseként" - idézik fel a KIM közleményében.
(Forrás: MTI)
A dokumentarista fotográfia megkerülhetetlen alakja életének nyolcvanharmadik évében szerdán hunyt el. Benkő Imre 1943. február 17-én született Budapesten. Érettségi után az Ipari Szakmunkásképző Intézet híradástechnikai műszerész szakán tanult, első munkahelye a Magyar Távirati Irodában volt, ahol fotóriporter-munkatársként dolgozott. Alapító tagként részt vett a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának oktatásában és munkájában. 1971-ben végzett a MÚOSZ újságíró iskola fotóriporter szakán, dolgozott a Képes 7-nél, az Európa Magazinnál, majd a kilencvenes évektől szabadfoglalkozású fotósként alkotott.1988 és 2000 között a Magyar Iparművészeti Egyetemen óraadó tanárként dokumentarista fotográfiát oktatott.
Később a színház varázsa (Köllő Miklós pantomim-együttese), az Artistaképző növendékeinek különös élete, fanyar, érdekes, kitartást igénylő világa ihlette fotóit. Benkő Imre 1989-ben megkapta a Kassák Lajos Ösztöndíjat, ez tette lehetővé számára, hogy elkészítsen egy egyedülálló sorozatot, amellyel 1992-ben elnyerte a W. Eugene Smith Memorial Fund (New York) ösztöndíját.
Acélváros - Ózd 1987-1995 címmel megjelent albumával újraélesztette a már-már eltűnőben lévő nélkülözhetetlen vizuális műfajt, a fotóesszét. Szürke fények - Budapest 1970-1999 című, 1999-ben megjelent albuma a főváros három évtizedének dokumentarista krónikája. Utak/Fotók: 1971-2002 című fotóesszé kötete (2004) saját kiadásában jelent meg.
Több évtizeden keresztül kísérte figyelemmel a magyarországi ikreket, Ikrek - 1982-2008 címmel kötete is megjelent több mint kétszáz fotóval, sok száz portréval. 1993 óta, az első Diáksziget rendezvénytől kezdve fotózta az egyre nagyobbá váló fesztivált.
Benkő Imre életéről Palotai János állított össze monográfiát Élet-Mű címmel, amely az MMA Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban. Legutolsó kötete 2022-ben látott napvilágot Távol és közel. Kína 1984-2019 címmel.
Alkotásait számos díjjal jutalmazták, 1975-ben elnyerte a World Press Photo pályázat ezüst- és aranyérmét, majd három évvel később ismét aranyérmes lett. 1991-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott. Hazai díjai közül kiemelkedik a Balázs Béla-díj (1981), az Érdemes Művész díj (2004), a Magyar Fotográfiai Nagydíj (2004), a Magyar Fotóművészek Szövetségének Életműdíja (2013), a Prima Primissima díj (2016) és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által adományozott Fotóriporteri Életműdíj (2021).
2025-ben Kossuth-díjat kapott "Magyarország számára kivételesen értékes művészi alkotómunkája, a magyar dokumentarista fotográfia meghatározó alakjaként az ember és környezete viszonyát elemző, sajátos hangvételű alkotásai elismeréseként" - idézik fel a KIM közleményében.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások