Beperelte a spanyol államot Franco tábornok családja a diktátor exhumálása miatt

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult Francisco Franco tábornok (1892-1975) családja, mivel szerintük a spanyol kormány jogtalanul helyeztette át a diktátor sírhelyét - közölte a hozzátartozókat képviselő Hernández-Canut ügyvédi iroda csütörtökön.A Madrid közeli Elesettek Völgyének bazilikájából tavaly október 24-én exhumálták a földi maradványokat őrző koporsót, és még aznap újratemették Mingorrubio temetőjében, ahol a diktátor feleségének sírja is található.

   
"A kormány valójában kisajátította Francisco Franco holttestét" - olvasható a közleményben, amely hangsúlyozta: megsértették a családtagok azon jogát, hogy dönthessenek arról, hol temetik el szeretteiket, a kormány "önkényesen" határozta meg az új sírhelyet a család kifejezett akaratával szemben. Franco unokái ugyanis a spanyol főváros központjában fekvő, turistalátványosságnak számító Almudena katedrálisban szerették volna újratemetni a tábornokot. A spanyol kormány ezt azonban elutasította arra hivatkozva, hogy az exhumálás célja épp az, hogy a diktátor sírja ne lehessen zarándokhely.
    

A család kifogásai közt felhozta, hogy nincs szabad hozzáférése a Franco házaspár kriptájához, mivel a mingorrubioi temető állami tulajdon, ezért csak külön engedéllyel látogathatják a családi panteont. A közlemény szerint a kormány döntése, amelyet a spanyol parlament megszavazott és a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság is megerősített, ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével, egyebek mellett sérti a magán- valamint a családi élethez való jogot, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, továbbá a tisztességes eljáráshoz való jogot is.
    

A Franco család bírósági kereseteit, amellyel igyekezett megakadályozni az exhumálást, elutasították Spanyolországban, ezért a hozzátartozók már korábban bejelentették, hogy nemzetközi szinten keresnek jogorvoslatot. A dél-európai országban 36 éven át, a spanyol polgárháború 1939-es befejezésétől egészen a tábornok 1975-ben bekövetkezett haláláig tartott Francisco Franco diktatúrája.
    

Uralma, a monarchista-nacionalista jobboldali és a köztársaságpárti baloldali erők között zajló polgárháborút követően kemény megtorlásokkal kezdődött, több ezer embert bebörtönöztek, és legalább 30 ezret kivégeztek. A Madridtól mintegy 50 kilométerre található, gigantikus kőkeresztjéről már messziről látható Elesettek Völgye a diktátor polgárháborús győzelmének jelképeként épült több ezer fogoly rabszolgamunkájával.
    

Később Franco odaszállíttatta a köztársaságiak oldalán elesettek holttesteit is a hozzátartozók beleegyezése vagy tudomása nélkül. Hivatalos becslések szerint 30 ezer embert temettek el ott, egyes történészek azonban úgy vélik, hogy valójában legalább kétszer ennyien lehettek. A köztársaságpárti áldozatok leszármazottai évek óta küzdenek azért, hogy szeretteiket exhumáltathassák az Elesettek Völgyéből.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com