Bepisilt a 3 éves kislány, mert a repülőn nem engedték ki a mosdóba

Bocsánatot kért a JetBlue légitársaság, amiért az utaskísérők nem engedték felállni a helyéről a gyermeket.Jennifer DevereauxSokáig nem kapott felszállási engedélyt a JetBlue New Yorkból Bostonba tartó járata, ami már a kifutón vesztegelt. A szokatlanul hosszúra nyúlt várakozási idő közben, az egyik utasnak, egy 3 éves kislánynak pisilnie kellett. Amikor ezt a gyermek anyukája jelezte, akkor az utaskísérők nem engedték meg, hogy a gyerek felálljon és kimenjen a mellékhelyiségbe, mert a szabályzat azt írja elő, hogy az utasoknak a helyükön kell maradniuk, hiszen a gép bármikor elindulhat, és ez balesetveszélyes.

A szobatisztaságot éppen csak tanuló kislány, azonban fél órával később nem bírta tovább visszatartani a vizelési ingert. Az incidens miatt Jennifer Devereaux, a kislány anyja, elmondta, hogy az utaskísérők munkáját nem vitatja, de azért egy kicsivel több emberséget várt volna.

jetblueA jelek szerint a légitársaság vezetői is belátták, hogy jobban is kezelhették volna a helyzetet, és nyilvánosan kértek bocsánatot az incidensért, ami mellett egy 50 dolláros kupont is felajánlottak az anyának, amit a következő repülőúton használhat fel, valamint a JetBlue 5000 dollárt utal annak a jótékonysági szervezetnek, amelyiket Jennifer kiválaszthatja.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com