Bepisilt a kétéves, ezért az anyja agyonverte

Gyermekbántalmazás és gyilkosság a vád Rachel Fryer ellen, aki a gyanú szerint megölte a kislányát, majd egy sekély sírba temette a holttestet.Tariji-Gordon-and-Rachel-Fryer-jpgKorábban is verték azt a kétéves kislányt, aki a hónap elején halt meg a floridai Sanfordban. Tariji Gordonnak azért kellett meghalnia, mert az anyja, Rachel Fryer csalódottnak érezte magát azért, mert a lánya hiányosságokat mutatott a szobatisztaság terén.

A nő ezért megütötte a csöppséget, akit ezt követően ágyba fektetett, ugyanis jött hozzá egy közösségi alapú ellátószervezet képviselője, aki azt hitte, hogy a gyerek alszik. Amikor az illető elment, akkor azonban az anyának feltűnt, hogy a kislány semmire sem reagál.

Fryer félórán keresztül próbálta újraéleszteni a gyereket, de nem járt sikerrel, ezért fogott egy bőröndöt, abba begyömöszölte az élettelen testet, majd a barátjával együtt eltemették a kislányt. A holttest azonban előkerült, és a boncolás során kiderült, hogy a gyerek halálát a fejét ért tompa ütés okozta, amitől az agya jobb oldala bevérzett. Az orvosszakértő azt is kiderítette, hogy korábban is ütötték, harapták a gyermeket.

A rendőrök letartóztatták Fryert, aki csak annyit vallott be, hogy ő ásta el a kislány holttestét. A helyi gyermekvédelmi szervezet szerint bántalmazás és elhanyagolás miatt történt meg a tragédia. Az eset miatt, a rendőrség nyomozást indított abban 2011-es ügyben, amelyben Fryer fia, Tariji ikertestvére, halt meg.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com