Berlin szerint Moszkva veszélyezteti a békefolyamatot a kelet-ukrajnai szakadárok iratainak elismerésével

Martin Schäfer külügyi szóvivő kiemelte, hogy a minszki megállapodás Ukrajna állami szuverenitásának teljes körű helyreállítására irányul, amivel nem fér össze, hogy Oroszország útlevélként fogadja el a donyecki és luhanszki szakadárok által kiadott iratokat, hiszen úti okmányt csak állami intézmény adhat állampolgároknak.

"A német útleveleket sem Berlin tartomány, vagy egy bajor község állítja ki" - jegyezte meg Schäfer a berlini kormányszóvivői tájékoztatón. Angela Merkel kancellár szóvivője, Steffen Seibert hozzátette, hogy a donyecki és luhanszki, "önhatalmúlag kikiáltott, úgynevezett népköztársaságok" iratainak elfogadása Oroszországban "aláássa Ukrajna egységét, szöges ellentétben áll a minszki megállapodással, és ezért teljességgel elfogadhatatlan".



Kiemelte: a német kormány a konfliktus valamennyi résztvevőjét felszólítja, hogy tartsa be a hétvégén a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC) kötött fegyvernyugvási megállapodást. Hozzátette: a válsággócban élő civil lakosság súlyos helyzetének javításához az is szükséges, hogy azonnal oldják fel a Donyec-medencébe vezető vasútvonalak blokádját.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton aláírt rendeletének értelmében a kelet-ukrajnai válságövezet lakói vízum nélkül, a szakadár területek hatóságai által kiállított személyazonosító igazolványok birtokában szabadon utazhatnak Oroszország területére, vállalhatnak munkát és végezhetnek tanulmányokat. Az MSC margóján szombaton az úgynevezett normandiai formátumban - Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország - folytatott külügyminiszteri találkozón abban állapodtak meg, hogy hétfőn ismét fegyvernyugvás lép életbe, és újrakezdik a nehézfegyverek kivonását az ütközőzónából.

A tűzszünetről és a nehézfegyverek eltávolításáról már a több mint két éve, 2015. február 12-én kötött minszki megállapodás is rendelkezett, de a harcok azóta számos alkalommal kiújultak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com