Bíróság: a prostitúcióból keletkezett bevételek adókötelesek Csehországban

A prostitúcióból keletkezett bevételek adókötelesek Csehországban - közölte kedden honlapján a cseh Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság egy konkrét ügyben hozott állásfoglalás kapcsán.A testület egy hölgy panaszának elbírálása kapcsán hozott döntést. Az érintett beismerte, hogy prostitúcióból él, és kifogásolta az adóhivatal döntését, miszerint kétéves tevékenységéből keletkezett bevételei után 1,8 millió korona (28,8 millió forint) adót kell befizetnie az államkasszába.

Az ügyet először az ostravai regionális bíróság olmützi kirendeltsége vizsgálta meg, s arra az álláspontra jutott, hogy a kimért adót a hölgynek nem kell befizetnie. A bírák arra hivatkoztak, hogy a bűncselekményekből, illetve az erkölccsel össze nem egyeztethető tevékenységből származó bevételeket az előírások szerint nem lehet megadóztatni. A bíróság ezért visszaadta az ügyet az adóhivatalnak, amely ezután a Legfelsőbb Közigazgatási Bírósághoz fordult állásfoglalásért.

A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság az ügyet megvizsgálva viszont arra az álláspontja jutott, hogy a regionális bíróság döntése helytelen, s nem alapszik a hatályos jogrenden. Csehországban ugyanis a prostitúció nem törvényellenes, így nem bűncselekmény, de kimondottan engedélyezve sincs. A hatályos adótörvény a prostitúcióból származó bevételeket nem vonja ki az adóbefizetés hatálya alól. Másfelől külföldi példák is igazolják, hogy a prostitúcióból származó bevételeket meg lehet adóztatni.

A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság ezért a hölgy panaszát visszautalta az alsóbb testület elé, amelynek most újra foglalkoznia kell vele, de döntésekor már kötelező figyelembe vennie a magasabb testület jogi álláspontját.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com