Bíróság elé állították a három gyerekét ablakon kidobó szíriai migránst 18+

Gyilkossági kísérlet miatt állítják bíróság elé a szíriai migránst, aki három gyerekét dobta ki a menekültszállás ablakából.


A szörnyű eset Lohmarban történt, a bevándorló egy családi viszály után kapott dührohamot és hajította ki a gyerekeit az ablakon. A kicsik túlélték, de súlyos sérüléseket szenvedtek és kórházba kerültek. A megrázó történetről korábban itt írtunk.

A 36 éves szíriai migráns az első emeletről dobta ki a gyerekeket, akik csont és koponyatörést szenvedtek.

57e04c8fc46188d7458b4668

A legkisebb gyerek még csak 1 éves múlt, ő azért úszta meg könnyebb sérülésekkel, mert ráesett a korábban kidobott 5 éves testvérére.

A migráns azt mondta, hogy azért dühödött be, mert a felesége már nem akart közel-keleti szokásoknak megfelelően élni. Ezzel pedig felborította a szíriai család együttélésének módját. -írja az RT.com. A nő ugyanis azt szerette volna, ha nyugati szabadságban él tovább a család.

A bevándorló ráadásul tette előtt hevesen vitatkozott a feleségével, akit megvert egy serpenyővel.

760x0

A migráns nevét a német hatóságok nem közölték. A bíróság most három rendbeli gyilkossági kísérlet miatt gyanúsította meg.

A 36 éves szíriai a tárgyalásán azt mondta, hogy azért tette mindezt, mert a felesége megsértette a becsületét.

A helyi média arról ír, hogy a szíriai férfi családegyesítés okán ment Németországba. A szír migráns előtte már Törökországban, Franciaországban, és Bulgáriában is járt egyelőre nem tudni milyen szándékkal.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

http://ujhazak.com