Bíróság elé állt a román férfi, aki rágyújtotta a házat az ismerőseire Makón

A Szegedi Törvényszéken kedden elkezdődött a pere egy román állampolgárságú férfinak, aki 2021 októberében felgyújtott egy épületet Makón, miközben abban ketten aludtak.A jelenleg 52 éves férfit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével, valamint magánlaksértés és rongálás bűntettével vádolják. Az írni, olvasni nem tudó férfi idénymunkásként dolgozott Makón az élettárásával. Több ismerősükkel együtt egy helybeli ház melléképületében béreltek szobát.


A vádirat szerint a férfi féltékeny volt az élettárására, ezért 2021. október 27-én italozni kezdett, dolgozni sem ment. Viselkedése miatt a főbérlő elzavarta, élettársa pedig félelmében elbújt előle. A vádlott éjfél után, egy óra körül a kerítésen átmászva bejutott az ingatlanba, és a melléképületben levő bérelt szoba heverőjét felgyújtotta, majd egy vasszéket dobott a főépület üvegajtajába. A tűz gyorsan átterjedt a mellépület teljes tetőszerkezetére, amelynek kamrájából még időben sikerült kimenekülnie az ott alvó házaspárnak, és a gázpalackot is ki tudták vinni.
    

A helyszínre érkező tűzoltók a lángokat még azelőtt megfékezték, hogy azok átterjedtek volna a főépületre. A férfi a tűzoltók kiérkezése előtt megpróbálta felgyújtani a disznóólat is, de azt a helyszínre érkező főbérlő még időben észlelte, és eloltotta. Az épületben közel 6 millió forint kár keletkezett. Az ügyészség a vádlott beismerése esetére, amennyiben lemond a tárgyalás jogáról tíz év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta úgy, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. A szabadságvesztés mellett az ügyészség kérte, hogy a vádlottat tíz évre utasítsák ki Magyarország területéről. A férfi tagadta bűnösségét, azt mondta nem ő gyújtotta a tüzet, sőt még az oltásban is segédkezett, így az ügyben tárgyaláson dönt a bíróság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com