Bíróság elé állt egy makói nő, akinek kutyája egy motoros halálát okozta

Kedden kezdte tárgyalni a Szegedi Törvényszéken egy makói nő ügyét, akinek kutyája egy motoros halálát okozta 2022 nyarán.A jelenleg 37 éves asszonyt gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolják. A nő Makó főutcáján álló házának kiskapuján elromlott a zárszerkezet, emiatt az asszony férje egy autóakkumulátort tolta belülről az ajtóhoz, hogy az kívülről csak azt benyomva lehessen nyitható.

Az asszony 2022. június 22-én a vádlott hajnali 3-kor kelt, majd röviddel 12 óra után ért haza. Az udvarba a kiskapun keresztül jutott be, majd az ajtót becsukta, de fáradtságából eredő figyelmetlensége miatt elfelejtette az akkumulátort visszanyomva azt bezárni, emiatt német juhász kutyájuk kijutott az udvarról, és az utcán kóborolni kezdett.

A kutya a közelben féktávolságon belül kiszaladt a segédmotoros kerékpárját vezető, azzal szabályosan közlekedő sértett elé, és összeütközött vele. Az ütközés miatt eleső idős férfit mentőhelikopterrel kórházba szállították, azonban ott az orvosi beavatkozások ellenére elhunyt. A rendőrség először az asszony férjét gyanúsította a bűncselekmény elkövetésével, a nyomozás eredményeként azonban az időközben a férfitól elvált asszonnyal szemben emeltek vádat.

Az ügyészség az előkészítő ülésen arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról, egy év végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott tagadta bűnösségét, ezért ügyében tárgyaláson, előreláthatólag januárban dönt a törvényszék.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com