Bizarr indokból ette meg a saját versenylovát a svéd lány

Egy 24 éves svéd lányt most egy egész ország utál azért, amit tett a lovával.


Helena Stahl lovának súlyos sérülése volt, ezért el kellett altatni. Ezután történt az, ami sokak felháborodását kiváltotta, a lány kijelentette, hogy az állat húsát megeszi majd a barátaival együtt.

2,w=559,c=0.bild

A svéd versenyző ügető versenyeken vett részt Iffy Manton nevű lovával, de sajnos az állat megsérült ezért az állatorvos tanácsára elaltatták.

„Számomra egyértelmű, hogy a húsipar rossz irányba tart, így úgy gondolom, hogy számomra az a jó, ha egy egészségesen tartott állatot fogyasztok el.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ha ezt nem tehetem meg, akkor nem eszem többé húst”
– mondta el a lány a svéd Local magazinnak azt indokolva, hogy miért is döntött úgy, hogy megeszi a versenylovát. Szerinte különben is olyan íze van, mint a marhának. Spagettit, tacót és chillis babot szokott belőle készíteni.

2,w=650,c=0.bild

Az emberek persze kiakadtak a lány döntésén, főleg mivel az egészet posztolta a Facebookján. Több kommentelő azt írta neki, hogy az ember nem eszi meg a barátait, akár kutya, ló vagy ember legyen az.

Helena azonban a következőkkel vágott vissza az őt bántóknak: "Sokan most ki vannak akadva, pedig nem az a lényeg, hogy mit teszünk egy állattal, ha már elpusztult. A lényeg, hogyan bánunk vele, amikor még él."

11140073_10206563716517617_7249030728624064379_n

„154 kiló, csontok nélküli tiszta hús. Rengeteg ember jól tud vele lakni. Sokan undorítónak és jégszívűnek fognak nevezni, de miért dobnám ki, hogy aztán menjek a szupermarketbe – húst vásárolni? És arra sem lettem voltam képes, hogy egyszerűen csak elvitessem a vágóhíd autójával a lovamat, nem tudván, mi történik aztán vele” – magyarázta döntését a Facebookon.

1425717_10208155613194039_1497989679829952610_n

Az elaltatott lovat szétbontották és darálni való pecsenye és szelethúsra.

A versenyző azóta meg is tette, amit elhatározott és a barátaival együtt elfogyasztotta szeretett lova húsát, a maradékot pedig szétosztotta közöttük.

helena-stahl

Forrás: 24.hu, borsonline

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

http://ujhazak.com