Biztonsági szemüveget kell majd viselniük a pornószínészeknek?

Az új kaliforniai szabályozás miatt lehetséges, hogy biztonsági szemüveget kell viselniük majd a pornószínészeknek, hogy elkerüljék a testnedvek szemmel való érintkezését.


A szigorúbb szabályozás kötelezővé tenné az óvszer viselését is. Az új, 21 oldalas egészségügyi szabályozásban benne foglaltatik a biztonsági szemüveg viselése is.

Ezekkel kerülnék el az ondó szembe jutását, amellyel megelőzhetőek olyan betegségek, mint a HIV és a chlamydia.
A rendelet megalkotói szerint a biztonsági szemüveg viselése már ezelőtt is javasolt volt, azonban csak néhány felnőtt filmekkel foglalkozó vállalat vette ezt komolyan.

article-0-194FB76700000578-355_634x368

Az új biztonsági szabályozás most próbaidő alatt van, 2018-ban fogják újratárgyalni, hogy muszáj-e megtartani ezeket. Természetesen a pornóiparban dolgozók nincsenek elragadtatva az új szabályoktól, szerintük ezek az intézkedések egyszerűen az ipar ellen vannak. Peter Ackworth szerint az új rendeletek egyszerűen kriminalizálják a pornó gyártását. A Kalifornia államban élő Ackworth már gondolkozik azon, hogy más államba vagy egyenesen Európába költözteti birodalmát.
A színészek szerint sem óvszereket szeretnének látni az emberek a felnőtt filmekben. Hiába a rendeletekkel megelőzhetőek lennének a betegségek, lehetséges, hogy a kaliforniai pornóipar teljes kihalását hozzák el.

article-0-194FB72100000578-644_634x286
forrás: DailyMail

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com